Történelmi harmadik!
Írta: ÚB    2011. május 16. hétfő, 20:00    PDF Nyomtatás E-mail

2011_05_07Harmadik győzelmét ünnepelhette a Bulldogs

2011. május 11.

Történelmi pillanat volt a szombati mérkőzés az Újpestiek számára, hiszen egy bajnokságon belül nem volt még rá példa, hogy három győzelemmel és mindössze egy vereséggel álltak volna a szezon során. A hétvégi találkozón a Debrecen Gladiators fogadta őket idegenben, ahol 26:40-es vendég siker született.

A két csapat korábban nem találkozott egymással, de a lilák tudták: nem lesz könnyű dolguk, és ha nyerni akarnak, már az első perctől át kell venniük a mérkőzés irányítását.

A hazaiak kezdték a visszahordást ám a Kutyák speciális egységének köszönhetően nem jutottak sokáig. Ezt követően a Bulldogok védői is érvényesítették akaratukat és megállították a debreceni támadókat.

Az újpestiek meglepő módon passzokkal kezdtek az első percekben annak ellenére, hogy a korábbi mérkőzéseken a futások domináltak a támadó játékukban. A változtatás eredményes volt és gördülékenyen haladtak előre, de egy eredményes passz utáni fumble-nek köszönhetően a vörös zónához közel elvesztették a labdát.

A labdaszerzés ellenére a debreceniek továbbra sem tudták felvenni a mérkőzés ritmusát és a következő támadás sorozatuk sem végződött pontokkal. Nem így a Bulldogok következő rohama, akik az előzőhöz hasonló magabiztossággal léptek pályára és ezúttal hibák nélkül meneteltek át a vendégek védelmén, végül Stetner Péter #24 megszerezte a találkozó első TD-jét. A vendég pontok után a Debrecen motorja is kezdett beindulni, de míg nekik csak kétszer, Stetner Péternek #24 még háromszor sikerült átjuttatnia a gólvonalon a labdát a félidő végéig, így a lilák 28-13-as vezetéssel vonulhattak az öltözőbe.

A második félidőben kiegyenlítődtek az erőviszonyok és mindkét csapat két-két alkalommal tudta bevenni az ellenfél célterületét. A vendégektől ismételten Stetner Péter volt az, aki a remek blokkoknak köszönhetően kétszer is eredményes volt és ezzel elnyerte a meccs MVP-je díjat és minden eddigi Bulldogs rekordot megdöntött (6 TD - 3 futás, 3 elkapás), amit nem lesz könnyű fölülmúlnia a hátralévő mérkőzéseken.

Pacuk László, a lilák vezetőedzője büszke volt tanítványai teljesítményeire, ám azokra a hibákra is felhívta a figyelmet, amiket a következő meccseken szeretne kijavítani. A Bulldogs jelenleg a tabella második helyén foglal helyet a másodosztályban és legközelebb a Pécs Gringos csapatával méri össze erejét hazai pályán, május 28-án.     

Hozzászólások (0)Add Comment
Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy
Módosítás: ( 2011. május 18. szerda, 09:03 )
 

Nap képe: Újpest FC-Ferencváros

A pirotechnika nem bűn!

a_pir_nem_bun

UTE 125 év kiállítás

125_1