Kutyamelegben győztek a Kutyák
Írta: profutballmagazin.hu    2011. április 28. csütörtök, 08:23    PDF Nyomtatás E-mail

vtk6340Bulldogs – Wolves II 38-14

A másodosztályú bajnokság újabb játéknapján egy már-már nyarat idéző tavaszi délutánon az Újpest Bulldogs a Farkasok második csapatát látta vendégül. Pacuk László tanítványai számítottak a találkozó esélyeseinek, és a papírforma egy meglehetősen sima meccsen be is igazolódott.

Eleinte mindkét együttes a futójátékát vette elő, holott a szélcsendes időben a passzjáték feltételei is adottak voltak. Az egysíkú támadások miatt egyik támadóegység sem tudta ráerőltetni akaratát az ellenfél védelmére, így az első negyed egyértelműen a védelmek győzelmét hozta. A folytatásban viszont egyre komolyabb szerepet kaptak az irányítók, akik közül a hazaiak karmestere az erősebb futójáték révén nagyobb teret kapott a kibontakozáshoz. Pedig alapvetően a hazai támadófal sem működött tökéletesen, de a mozgékony Czuprik Zoltán (QB) többször is kreatív playekkel vitte előre a Kutyákat.

A hazaiak vezetést szereztek, de Czuprik egy rossz passzát Farkas Péter halászta le, amelyet követően Vajda Barna (RB) hosszú futásával egyenlítettek a vendégek. A gyors adok-kapokot követően a Bulldogok egy fokozattal feljebb kapcsoltak, és egy remek speciális egységbeli teljesítményt követően újra magukhoz ragadták a vezetést. Az újpesti elkapó, Elek Dávid percei voltak ezek, aki nem elég, hogy egy mesteri visszahordást mutatott be hat pontért, de a touchdownt követő kirúgás után egy fumble-t is begyűjtött. A hazaiak fullbackje, Szél Sándor is komoly részt vállalt a találkozó ezen szakaszában, hiszen a 115 kg-os futó megállítása rendre kellemetlen perceket okozott a vendégeknek.

Ha a Wolves II tagjai a felzárkózás reményében léptek pályára a pihenőt követően, akkor gyorsan csalódniuk kellett. A kickoff utáni első játékban a hazai futó, Stetner Péter találta meg a még kissé álmosan mozgó védőfalban a réseket, és meg sem állt a célterületig. Ekkor már érződött, hogy a vendégek nem lesznek képesek egy nagy feltámadásra, így a találkozó gyakorlatilag eldőlt. Természetesen a srácok egyik oldalon sem adták fel a kőkemény küzdelmeket, és a nézők a továbbiakban sem voltak híján a szép játékoknak és a nagy ütközéseknek.

Az összecsapás végéhez közeledve a Farkasok részéről láthattunk sikertelen onside kicket, de látványos volt Batal mintegy félperces futóattrakciója is, amelynek keretében a karmester majdnem 50 yardot termelt a vendégek számára. A meccset két szép védelmi megmozdulás zárta hazai oldalon, előbb Boros Balázs (DL) állított meg hatalmas mínuszban egy játékot, majd Varga Zsolt (DL) sackje keserítette meg Batal életét.

A végén mindkét csapatnak jogosan járt a taps a szurkolók részéről, és az Újpest megérdemelt győzelemmel lépett egyet előre annak érdekében, hogy minél előkelőbb helyről kezdhesse majd meg a rájátszás küzdelmeit.

A Farkasok második csapata a szombati vereségével továbbra is győzelem nélkül szerénykedik a tabella alján, ők két hét múlva a Crushers ellen hazai pályán javíthatnak.

Pontszerzések:

II. Szél Sándor 22 yardos futás 6-0

II. Szél Sándor 2 pontos kísérlet 8-0

II. Vajda Barna 55 yardos futás 8-6

II. Vajda Barna 2 pontos kísérlet 8-8

II. Elek Dávid 70 yardos kickoff visszahordás 14-8

II. Stetner Péter 2 pontos kísérlet 16-8

II.  Czuprik Zoltán 3 yardos futás 22-8

II.  Szél Sándor 2 pontos kísérlet 24-8

III. Stetner Péter 75 yardos futás 30-8

III. Szél Sándor 2 pontos kísérlet 32-8

IV. Szél Sándor 11 yardos elkapás (passz: Czuprik Zoltán) 38-8

IV. Illéssy Kristóf (WR) 18 yardos elkapás (p: Hani Batal) 38-14

 

 

Hozzászólások (0)Add Comment
Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy
 

Nap képe: Újpest FC-Ferencváros

A pirotechnika nem bűn!

a_pir_nem_bun

UTE 125 év kiállítás

125_1