Fiatal lány koromban, amikor elkezdtem Újpest meccsre járni, megfogadtam, hogy ha egyszer nekem fiam születik, és ha focista lesz, az Újpestben fog focizni. 

Mint szülő, büszke vagyok arra, hogy fiam napról-napra, hétről-hétre magára öltheti az újpest címeres mezt.

Köszönhetően a hétvégi bajnokiknak, a nemzetközi és belföldi tornáknak és szervezőiknek. Feledhetetlen és felemelő érzés, amikor a gyerekeket látom focizni az imádott klubom színeiben. Sajnos az is igaz, hogy az edzőket érik támadások, mindig vannak elégedetlen szülők, de sajnos 20 gyereknek és annak szüleinek nem lehet megfelelni. És valljuk be, nem is kell! Ha mindenki olyan lenne, mint én, aki szerelmes a lila-fehér színbe és klubba, örülnünk kéne  annak, hogy itt focizik a gyerekünk. Akkor talán, nem lenne semmi gond. Én mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy fiam képviseli a klubot a meccseken, tornákon és bárhol ahol lila-fehérben lép a pályára.  

Külön köszönet az edzőknek (de legfőképp Takács Lászlónak , akik nevelik és fejlesztik a gyerekeket a legjobb tudásuk szerint. Az edzőink nagyon felkészültek szakmailag, tudásilag és ami a legfőbb erényük, sokszor nem úgy viselkednek mint egy edző, hanem mint egy „apuka” is, mert lássuk be, ők még azért gyerekek és szükségük van a „babusgatásra” is.

Sok egyesületet megjártunk mire végre a helyén tudhatom a gyermekem (és valljuk be, sokan vannak ezek még így), de egyik egyesületnél sem tapasztaltam azt, hogy ilyen jó hangulatú edzések lennének, ahol a gyerekek nem görcsölnek a teljesítéskényszertől, mindenki önfeledten tudja végezni a dolgát a legjobb tudása szerint. Az edzők maximálisan kiállnak a gyerekekért, megtesznek értük mindent, segítik és támogatják őket lelkileg.

Azt nem tudom, hogy a többi korosztálynál mi és hogyan folyik, de azt igen, hogy itt rendesen „megfertőzik” a gyerekeket a „lila vérrel”. Ami nekem személy szerint nagyon jól esik, hiszen nem csak én vagyok fanatikus újpest szurkoló, hanem több szülőtársam is. Aki meg eddig semleges volt, azt mi fertőzzük meg! J

Azért is köszönet jár nekik és az egyesületnek, hogy nem csak szakmailag, hanem mentálisan is felkészítik a gyerekeket a nagybetűs életre. Sokszor mikor jövünk haza az edzésről, látom a fiatal fiúkat a téren „csövezni” és hálát adok az égnek, hogy az én fiamból nem lesz utcagyerek, hanem egy egészséges sportember, akik megtanulják mi az az összetartás, a kitartás és a futball iránti szeretet és alázat, a csapatmunka és hogy kiálljanak egymásért. Hiszen Ők egy csapat! Nem csak csapat, hanem barátok is, akik edzésen kívül is keresik egymás társaságát. A „csibészséget” meg elég a pályán megtanulniuk. J

De úgy gondolom, ez nem elegendő, hogyha ez csak a gyerekben van meg, de már fél siker! A másik fele, kell egy szülői háttér, hogy támogassák a gyereket mint anyagilag, mint lelkileg és erkölcsileg, vagy mint szurkolással a pálya szélén.

Kell az, hogy segítsük az edzők munkáját , hogy napról napra edzésre vigyük őket, hogy a hétvégi tornákra, mérkőzésekre elutazunk mi is, hogy bíztassuk őket, hogy biztosítsuk nekik a szerelést, az utazás lehetőségét, az új cipőt, mindent,  amivel meg tudjuk könnyíteni azt, hogy jobbak és ügyesebbek legyenek.

És hogy miért éri meg ez nekünk? Hogy jó befektetés ez? Azt nem tudom! De azt igen, hogy az öröm és a büszkeség meg van mindegyikben, ahogy látom Őket a pályára lépni, az hogy önfeledten tudnak focizni, bíztatják, vigasztalják egymást, ahogy mosolyognak a pályán…. Ez kárpótol mindenért!

Hozzászólások (1)

RSS-csatorna hozzászólásai

Szólj hozzá Te is!

Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!