Utánpótlás, B csapat, Öregfiúk

Miniderbi
Írta: FAT    2011. június 12. vasárnap, 11:44    PDF Nyomtatás E-mail

u_13_300_200A jövő bennük van.

Nem tudom, mikor vártam ennyire meccset.

Nem tudom, mikor volt bennem az a tiszta, őszinte érzés, amelyet ott láttam mind a gyerekek, mind szüleik szemében.

Nem tudom, visszatér-e valaha az igazi futball a pályákra…

Felső füves. Körülbelül 250 néző, és olyan hajtás, amilyent nagyon, de nagyon kevés helyen látunk.

Futball a javából.

Hogy miért éppen ez a meccs? Miért ez a korosztály?

Győri Marci, aki ugyanúgy szurkol a lelátón, mint bármelyik másik szurkoló, megkért minket, hogy támogassuk csapatát ezen a meccsen, hiszen ők már többször is hangos dobszóval, énekkel szurkolnak akár saját csapatuknak, vagy a többi, éppen játszó Újpesti srácnak.

Szinte mindegyik csoport képviseltette magát néhány fővel, a szurkolás az elején meg a végén már-már a klasszikus, kilencvenes évekbeli kisebb kupameccsek hangulatát idézte, a végére tartogatott izgalmas pillanatok pedig bebizonyították, hogy igenis létezik jövő, akkor is, ha a jelen Újpesten szinte atomjaira hullott.

Láttunk parádés félpályáról való végigcselezést, remek támadásokat, tudatos, okos játékot.

A döntetlen ezúttal nem a mi sikerünket hozta, de semmi sem veheti el a kedvünket, hiszen nyolc-tíz év múlva éppen ezek a srácok miatt lesz teltház a derbin.

Köszönjük ezt a délutánt a játékosoknak, és a szervezőknek!

A jövő bennünk van!

:)

Tisztelettel:FAT

 

További képek Kabibától hamarosan!

Módosítás: ( 2011. június 12. vasárnap, 11:49 )
 
Újpest egy örök szerelem…
Írta: Szilvi KAOS    2011. február 18. péntek, 11:35    PDF Nyomtatás E-mail

Fiatal lány koromban, amikor elkezdtem Újpest meccsre járni, megfogadtam, hogy ha egyszer nekem fiam születik, és ha focista lesz, az Újpestben fog focizni. 

Mint szülő, büszke vagyok arra, hogy fiam napról-napra, hétről-hétre magára öltheti az újpest címeres mezt.

Köszönhetően a hétvégi bajnokiknak, a nemzetközi és belföldi tornáknak és szervezőiknek. Feledhetetlen és felemelő érzés, amikor a gyerekeket látom focizni az imádott klubom színeiben. Sajnos az is igaz, hogy az edzőket érik támadások, mindig vannak elégedetlen szülők, de sajnos 20 gyereknek és annak szüleinek nem lehet megfelelni. És valljuk be, nem is kell! Ha mindenki olyan lenne, mint én, aki szerelmes a lila-fehér színbe és klubba, örülnünk kéne  annak, hogy itt focizik a gyerekünk. Akkor talán, nem lenne semmi gond. Én mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy fiam képviseli a klubot a meccseken, tornákon és bárhol ahol lila-fehérben lép a pályára.  

Külön köszönet az edzőknek (de legfőképp Takács Lászlónak , akik nevelik és fejlesztik a gyerekeket a legjobb tudásuk szerint. Az edzőink nagyon felkészültek szakmailag, tudásilag és ami a legfőbb erényük, sokszor nem úgy viselkednek mint egy edző, hanem mint egy „apuka” is, mert lássuk be, ők még azért gyerekek és szükségük van a „babusgatásra” is.

Sok egyesületet megjártunk mire végre a helyén tudhatom a gyermekem (és valljuk be, sokan vannak ezek még így), de egyik egyesületnél sem tapasztaltam azt, hogy ilyen jó hangulatú edzések lennének, ahol a gyerekek nem görcsölnek a teljesítéskényszertől, mindenki önfeledten tudja végezni a dolgát a legjobb tudása szerint. Az edzők maximálisan kiállnak a gyerekekért, megtesznek értük mindent, segítik és támogatják őket lelkileg.

Azt nem tudom, hogy a többi korosztálynál mi és hogyan folyik, de azt igen, hogy itt rendesen „megfertőzik” a gyerekeket a „lila vérrel”. Ami nekem személy szerint nagyon jól esik, hiszen nem csak én vagyok fanatikus újpest szurkoló, hanem több szülőtársam is. Aki meg eddig semleges volt, azt mi fertőzzük meg! J

Azért is köszönet jár nekik és az egyesületnek, hogy nem csak szakmailag, hanem mentálisan is felkészítik a gyerekeket a nagybetűs életre. Sokszor mikor jövünk haza az edzésről, látom a fiatal fiúkat a téren „csövezni” és hálát adok az égnek, hogy az én fiamból nem lesz utcagyerek, hanem egy egészséges sportember, akik megtanulják mi az az összetartás, a kitartás és a futball iránti szeretet és alázat, a csapatmunka és hogy kiálljanak egymásért. Hiszen Ők egy csapat! Nem csak csapat, hanem barátok is, akik edzésen kívül is keresik egymás társaságát. A „csibészséget” meg elég a pályán megtanulniuk. J

De úgy gondolom, ez nem elegendő, hogyha ez csak a gyerekben van meg, de már fél siker! A másik fele, kell egy szülői háttér, hogy támogassák a gyereket mint anyagilag, mint lelkileg és erkölcsileg, vagy mint szurkolással a pálya szélén.

Kell az, hogy segítsük az edzők munkáját , hogy napról napra edzésre vigyük őket, hogy a hétvégi tornákra, mérkőzésekre elutazunk mi is, hogy bíztassuk őket, hogy biztosítsuk nekik a szerelést, az utazás lehetőségét, az új cipőt, mindent,  amivel meg tudjuk könnyíteni azt, hogy jobbak és ügyesebbek legyenek.

És hogy miért éri meg ez nekünk? Hogy jó befektetés ez? Azt nem tudom! De azt igen, hogy az öröm és a büszkeség meg van mindegyikben, ahogy látom Őket a pályára lépni, az hogy önfeledten tudnak focizni, bíztatják, vigasztalják egymást, ahogy mosolyognak a pályán…. Ez kárpótol mindenért!

szulokesgyerekek_2

Módosítás: ( 2011. február 18. péntek, 11:46 )
 
UTE U-13 2010/11
Írta: Szalánszki Róbert    2011. február 14. hétfő, 15:19    PDF Nyomtatás E-mail

u13_300_200UTE U-13 (1998) korosztály bemutatása, a 2010/2011 szezon éves programja, eredményei

Az UTE 98-as korosztályú csapata jelen pillanatban az U-13 I. osztályú bajnokság keleti csoportjában szerepel és a tavaszi rajtot a 3. helyről várja, mindössze 3 ponttal lemaradva az első helyezett MTK csapatától.

Csapatunk a 2010/2011-es bajnoki évadra a felkészülést 2010. Július 14.-én kezdte el Takács László és Szalánszki Róbert edzőkkel valamint Koszta János kapusedzővel és Nagy István atlétika edzővel. Az éves programban az alapvető cél csapatunk számára a nagypályás labdarúgó mérkőzéstapasztalat megszerzése, az alapvető szabályok megtanulása, a technikai-taktikai feladatok korosztálynak megfelelő oktatása, gyakorlása, alkalmazása,(pozíciók tartása a játékokban, letámadás megszervezése, szélek nyitása stb.) az automatizmus építése. Célként tűztük ki továbbá a minél jobb szereplést a bajnokságban, természetesen mindenféle „eredménykényszer” nélkül. A játékoskerethez, a nyáron három játékos érkezett az MTK csapatától, egy pedig a MAC csapatától, így a nyíregyházi edzőtáborra már 20 főre bővült az addigi keret. Itt napi három illetve négy edzéssel, és előkészületi mérkőzésekkel készültünk, majd ezt követte egy balassagyarmati edzőtábor, ahol folytattuk a már megkezdett munkát. A két hetes táborozás után napi két edzéssel edzettünk az UTE létesítményeiben. Augusztusban érkezett az egyesülethez Szabó György, aki rendkívül nagy segítséget adott minden csapat munkájához, egységesítve az irányelveket. Augusztus végén elkezdődött a bajnokság, melyet jó erőben és felkészülten várt a csapat és az edzők egyaránt.

Az első mérkőzésünket 13-0-ra nyertük meg Hódmezővásárhelyen, mely egy igazi álomrajt volt. Ezt követően az őszi szezonban két csapat – Honvéd és Nyírsuli- tudta csapatunkat egy góllal felülmúlni, valamint két döntetlent könyvelhettünk el- Vasas, Vác-. Emellett 11 győzelmet gyűjtöttünk be és bár minden győzelem fontos, de külön öröm, hogy az MTK-t, a Debrecent és az FTC-t is több góllal sikerült felülmúlnunk.

Csapatunk a mérkőzéseken általában a 4-3-3- ill. 4-4-2 felállási formák variációit játszotta, de pár alkalommal átálltunk a három védős rendszerre (3-4-3) és a ma felnőtt szinten leginkább alkalmazott 4-2-3-1-re. Külön kiemelendő, hogy korukat meghazudtolóan a különböző felállási formákat egy mérkőzésen belül is többször, zökkenőmentesen alkalmazták a srácok, nem okozott gondot nekik az átállás. Több szabadrúgás, bedobás és szöglet variációt is begyakoroltunk, melyekből a mérkőzéseken többször is eredményesek tudtunk lenni. Minden mérkőzésen nagy iramot és gyors játékot produkált a csapat, felszabadultan és látványosan futballoztak, ezért sok esetben ellenfeleink a második félidőben már nem mindig tudták tartani játékosainkat. Ennek is volt köszönhető, hogy minden mérkőzésen- még a vesztest is ideértve- csapatunk dominált, rákényszerítve ez által akaratát a másik félre.

A bajnokság góllövőlistájának elején öt játékosunk is ott van kilenc, nyolc, illetve hét góllal.

Mindenképpen pozitívum, hogy csapatunk a korosztályuknak megfelelő akadémiai illetve sportiskolai rendszerben működő utánpótlás csapatokat mostanra utolérte, sőt sok tekintetben meg is előzte azokat.

u13_palermoTéli felkészülésünk kezdetén egy Szicíliában rendezett nagypályás, négy napos tornán vettünk részt és öt győzelmünk mellé, egy vereséget gyűjtöttünk be a 64 csapatos rendezvényen. Hazatérésünk után az első héten napi két edzéssel, majd ezt követően napi egy edzéssel készülünk a tavaszi rajtra. Meghívásos teremtornákon vettünk részt: Gyöngyösön 1. és 2. helyezés (a döntőben egymás ellen játszottunk), Pécsen a korosztályunkban 1. helyezés, az egy évvel idősebbek között 5. helyezés. Több előkészületi mérkőzést játszottunk, és többször előtérbe helyeztük, hogy idősebb korosztállyal mérkőzzünk meg. Január közepén új igazolásként került hozzánk Lázi László Kazincbarcikáról. Még három hét van a rajtig, de a srácok és az edzők is már nagyon várják a bajnoki nyitányt, melyet a Kecskeméten játszunk március 5.-én 12.00.kor a KTE csapata ellen.

A tavaszi fordulóra készülő keret névsora:Baranyi Dániel (K),  Hajdi Zoltán, Kleisz Márk, Molnár Markó, Kócsa Tamás  (CSK.), Lázi László, Rónai Robin, Szalánszki Gergő, Takács Kolos, Szalay Alex (K), Takács Patrik (CsK.H.), Velemi András, Győri Marcell (K), Rosner Bence, Bauer Péter,  Soós Dávid, Kovács Kristóf,  Szenczi Attila, Sóvári Dominik, Schmid Áron

 edzők nyilatkozata:

Takács László (Vezető edző): edző, jóbarát, apuka. Ez vagyok én.

Az 1998-as év nagyon jó év volt klubunk szempontjából. Bajnok lett a felnőtt csapat és megszületett a jelenlegi csapatom. Hajrá Lilák! :)

Szalánszki Róbert (edző):

2010 júliusában kerültem a csapathoz. Minden gyerkőcöt ismertem, hiszen korábban többüket is én edzettem, még Balassagyarmaton, valamint Takinak többször is segítettem a munkáját edzőtáborokban, vagy éppen edzéseken. Nagyon jó képességű társaság állt össze az őszi bajnoki nyitányra, az új igazolások is mind-mind erősítést jelentettek és jelentenek most a tavaszi szezonra is. Felkészülésünk során és a bajnoki mérkőzéseken is igyekszünk edző kollégámmal azon lenni, hogy mindig felszabadult légkörben dolgozhassanak és játszanak a gyerekek. Fontosnak érzem megemlíteni, hogy a szülői gárda is fantasztikus, nagyban segítik munkánkat, ezért külön köszönet nekik is.

Őszi eredmények:

1.  UTE-Kecskemét 5-1

2.  Hódmezővásárhely - UTE 0-13

3.  UTE - Diósgyőr 3-1

4.  Honvéd - UTE 2-1

5.  UTE - Debreceni si 6-0

6.  Békéscsaba - UTE 1-2

7.  UTE - Tisza Volán 5-0

8.  Nyírsuli - UTE 1-0

9.  UTE - KBSC 3-1

10. Vasas - UTE 0-0

11. UTE - Vác 1-1

12. UTE - MTK 2-0

13. DVSC - UTE 1-3

14. UTE - Grosics 4-0

15. FTC - UTE 1-3

3. ÚJPESTI TE  15m.

  11gy. 2 d. 2 v. 51 l. gól 10 k. gól 41gólk.   35 pont

házi góllövő lista:

Név

Gólok

Assziszt

összesítő

Soós Dávid

9

2

11

Kócsa Tamás

3

3

6

Kleisz Márk

7

4

11

Szalánszki Gergő

9

9

18

Kovács Kristóf

2

4

6

Schmid Áron

2

1

3

Rónai Robin

3

2

5

Torda Patrik

3

2

5

Rosner Bence

 

3

3

Hajdi Zoltán

1

1

2

Bauer Péter

3

1

4

Takács Patrik

6

3

9

Velemi András

2

 

2

 öngól

 1

 

 

 

Módosítás: ( 2011. február 15. kedd, 00:20 )
 
Befejezte őszre a B csapat
Írta: Janibá    2010. november 26. péntek, 20:30    PDF Nyomtatás E-mail

focigVéget ért a 2010-es őszi szezonja a labdarúgó B csapatunknak.

A fiatalok az előzetes elvárásoknak megfelelően a Keleti csoport középmezőnyében végeztek, bár sokan voltak, akik sereghajtóknak gondolták az igen csak fiatal csapatunkat.

Hogy mégis sikerült egy aránylag tisztességes helyet elérni az annak köszönhető, hogy volt, amikor bizony kijött a csapatból, ami egyénileg mindenkiben benne volt, aki pályára lépett.

Ezekre a meccsekre mondjuk azt, hogy most minden „bejött”, volt néhány ilyen alkalom az idén.

Persze ez így nekem kevés!

Jó néhányan ismernek és azt szokták volt mondani, mikor régebben még napi sűrűséggel írogattam, hogy igen Ő nem bántja a focistákat.

Ez igaz, viszont sokkal igényesebb vagyok minden játékossal szemben, mint az, aki esetenként „lehord” majd mindenkit.

Szerintem az őszi közepes teljesítményt befolyásoló tényező összetett.

Csapatvezetés, csapat összeállítások és a hullámzó egyéni teljesítményekből adódott a jelenlegi állapot.

Ha Kokónak a szisztémáját szeretnénk végrehajtani; miszerint a saját utánpótlásunkból építkezünk és egy idő után abból próbálunk bevételekhez jutni és bajnoki címre pályázni, akkor bizony most télen változtatásokra van szükség.

Elsősorban a játékosállomány szűkítésére.

El kell küldeni azokat, akik a tehetségük alapján esetlegesen az NB II szintjét ütik meg.

Nekünk nem az a célunk, hogy másodosztályú játékosokat neveljünk. Főleg akkor, amikor vannak olyan játékosaink, akik kötödésükkel is Újpestiek, nem csak a tehetségükkel.

Tehát a játékoskeret szigorú összeválogatása és szűkítése, hogy a megfelelő edzői stábnak ne 30 emberrel keljen dolgoznia, úgy, hogy ezekből a srácokból maximum nyolc játszik a hétvégi mérkőzéseken.

A többiek duzzognak és hangulat keletkezik, ami nem jó!

Miért nyolc? Azért, mert a „visszajátszók” (utálom ezt a szót), legalább hárman vannak.

Apropó visszajátszás: ilyen nincs. El kell mondani, ki kell hangsúlyozni, hogy minden játékosnak a kötelessége, hogy az Újpest FC színeiben bármelyik csapatban játszik is, a maximumot nyújtsa.

Nem szeretném a példák sokaságát sorolni az őszi teljesítményekről, de volt, hogy én szégyelltem magam a pályára lépők helyett.

Sokszor szív és lélek nélkül osontak a pályán, nem szép látvány attól a csapattól, amelyre az a jelző volt a jellemző; hogy „Játszanak a srácok”.

Kevés játék, kevés rövidpasszos játék és nagyon kevés gyors pontos átadás.

Szerintem a BÉ csapatunknak olyan játékosokkal kell rendelkezni, akik bátran, gondolkodás nélkül bevethetőek bármikor az első csapatba, hiszen azért vannak.

A végére hagytam a kényesebb felét az általam felvetett eredményesebb és hatékonyabb közvetlen utánpótlás létrehozásának.

A szakmai stáb szerintem frissítést igényel.

Nem tisztem, hogy neveket soroljak, de azt a jogot fenn tartom magamnak, hogy kinyilvánítsam: a jelenlegi edzői stáb nem megfelelő.

Azért nem, mert a Koko által eltervezett „Saját nevelésű fiatalokkal a nehéz anyagi helyzeten javítani lehet” alternatíva nem hajtható végre.

Szakmai gyakorlat, pedagógiai érzék és tudás, valamint a fiatalokkal való kapcsolatépítés professzionális módon. Ez alap követelmény és persze az Újpesti érzelem.

Különleges elvárások, mindenkitől! De a szurkolók és az itt élő emberek nem véletlenül büszkék a 125 éves múltjukra.

 

A múltunkra, a jelenünkre és a jövőnkre való tekintettel jegyeztem a fenti gondolatokat.

 


1. oldal / 5

Fidelity 2002-2011

A pirotechnika nem bűn!

a_pir_nem_bun

UTE 125 év kiállítás

125_1