Új uszoda épül Káposztásmegyeren, adta hírül az Újpesti Hirado. A létesítmény a Farkaserdő utca és Tóth Aladár utca sarkán, vagyis a Babits Mihály Gimnázium tőszomszédságában épül fel majd.
Újpestnek évek óta nincs saját uszodája, miután az Árpád úti, 1974-ben épült intézményt már több évvel ezelőtt bezárták, állaga azóta leromlott, és annak felújítását az önkormányzat nem tartja gazdaságosnak. Ugyanerre a sorsra jutott egyébként korábban a Váci úti Tungsram strand is.
Mi, újpestiek örülünk az új uszodának, egyúttal azt szeretnénk, ha az új létesítmény lenne az otthona az UTE vízilabda szakosztályainak, így az "hazaköltözhetne" a kerületbe.
Ezt a lehetőséget - úgy gondoljuk - szükséges időben jeleznünk, hiszen sem a beruházó önkormányzat, sem a kivitelezők, sem pedig az UTE nem számoltak (egyelőre) ezzel - az egyébként magától értetődő - a lehetőséggel. A tervek szerint az uszodát elsősorban diáksportra, úszásoktatásra és "babaúszásra" használnák, ami persze örömteli, de a versenysportot és az UTÉ-t sajnos nem érinti.
A tervrajzokon mindössze egy 25 méteres, 4 sávos medence szerepel, ami alkalmatlan vízilabda mérkőzések megrendezésére, hiszen hivatalos mérkőzések rendezéséhez a pályának legalább 20 x 30 méteresnek kell lennie és legalább 1,80 cm mélységűnek.
Nem szerepel a tervrajzokon továbbá lelátó sem. Úgy gondoljuk, hogy egy 500 és 1000 fő közötti befogadóképességű lelátóra mindenképp szükség lenne, ahhoz, hogy az uszoda az UTE vízilabdázóinak méltó otthona legyen, és egy rangos bajnoki vagy nemzetközi mérkőzés esetén se kelljen albérletbe költöznie klubunknak.
Egy új uszodába való költözés talán megmentené a csőd szélén álló szakosztályt, és reményeink szerint előbb-utóbb lehetővé tenné, hogy az UTE visszatérjen az őt megillető helyére: a IV. kerületbe, a magyar bajnokság élmezőnyébe és a nemzetközi porondra.
Ez az új beruházás nyilvánvalóan hosszú távra szól a kerület részéről és bizonyos, hogy sem a közeli, sem a távoli jövőben nem épül újabb hasonló létesítmény Újpesten. Amennyiben nem sikerül az UTE vízilabda szakosztályának otthont biztosítani az új uszodában, lényegében soha nem fog a csapat a kerületben játszani.
Mint arról korábban már írtunk (http://1885.hu/hirek/ute-szakosztalyok/585-jegtolvajok), az UTE vízilabda szakosztálya jelenleg - csakúgy, mint a legtöbb szakosztályunk - gyakorlatilag a megszűnés határán van. A klubnak már nincs utánpótlásbázisa (sem), hiszen az utánpótlás már három évvel ezelőtt kivált az egyesületből UVSE néven és a most lejáró szerződésnek köszönhetően a jövő évtől már nem biztosítják az OB1-es induláshoz kötelezően előírt utánpótlás csapatot az UTE számára. Felnőtt csapatunk az idei bajnokságban (az alapszakaszban mindössze 3, az alsóházi rájátszásban további 4 pontot gyűjtve) az utolsó helyen végzett... Kérdéses a jövő évi indulásunk, és számunkra - kívülállóként - úgy tűnik, ha az anyaegyesületen múlik, jövőre nem indul el a csapatunk a bajnokságban. A klub több milliós tartozásokat görget maga előtt a korábbi játékosok felé is, akik közül mindenki vagy eligazolt, vagy feladták a vízilabdasportot emiatt... Az UTE otthona évek óta a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és annak fedett medencéje, de ennek bérleti díja évi több millió forintba kerül, amit persze a szakosztály már nem tudott fizetni, így jelentős tartozások keletkeztek emiatt. Sajnos már arra is volt példa, hogy a felnőtt csapat Szentendrén volt kénytelen lejátszani a hazai mérkőzéseit...
Korábban ugyan voltak nagyszabású tervek egy, az UTE számára felépítendő uszodára a Váci úton, melyet magánbefektetők építettek volna, de ez a terv végül nem valósult meg és már bizonyosan nem is fog. Ez az új káposztásmegyeri uszoda lehet tehát az "utolsó szalmaszál" klubunk vízilabda szakosztálya számára, hogy túlélje ezt a válságos időszakot és újra a legjobbak közé verekedje vissza magát.
Mi, szurkolók is úgy gondoljuk, hogy ez az új uszoda Újpesten megmenthetné a nagy múltú vízilabda szakosztályunkat, saját uszoda birtokában könnyebb befektetőket is találni (továbbá nem kell milliókért bérelni egy idegen helyet), és mivel helyben lenne, nem pedig a "lakatlan" Margitszigeten, a szurkolók is a csapat mellé állnának.
Utoljára 2002 és 2005 között volt jelentős és állandó szurkolótábora a vízilabda csapatnak. Akkor hétről hétre buzdította a felnőtt csapatot pár tucat lelkes fiatal (köztük például e sorok írója), rengeteg idegenbeli túra is volt, és többször előfordult, hogy hazai futballmeccs után tömegesen (egyszer kb. 7-800-an!!!) vonultunk át a Margitszigetre. Abban az időszakban vette át a szakosztály vezetését a máig regnáló Sági Gábor, aki hamar maga ellen fordította a szurkolókat és az évek során a tönk szélére sodorta a szakosztályt. Bár tavaly nyáron Benedek Tamás, Dala Tamás és Vincze Balázs felajánlották, hogy beszállnának a csapatba (anyagilag is), Sági nem kért belőlük és elüldözte őket.
Az UTE vízilabda szakosztálya 26-szoros Magyar bajnok, 19-szeres Magyar Kupa győztes, 1-szeres BEK és 3-szoros LEN Kupa győztes. Tizenöt (!) olimpiai bajnokot adott a magyar sportnak!!!
Ezúton szeretnénk tehát kérni a beruházó önkormányzatot és a tervezőt, Sas Marcell urat, hogy az uszoda koncepcióját a fentiek szellemében dolgozzák át, tegyék alkalmassá a medencét a vízilabdasporthoz és alakítsanak ki megfelelő méretű nézőteret annak érdekében, hogy ez a kiváló építmény az időközben újjászerveződő UTE vízilabda szakosztályának az otthona is lehessen.
Néhány szó az Újpest FC/Újpesti TE és a IV. kerületi önkormányzat kapcsolatáról.
Két hét telt el az önkormányzati választások óta, és akárcsak országszerte sokfelé, Újpesten is komoly változások történtek. Honlapunk szerkesztősége ezúton is szeretne gratulálni Wintermantel Zsoltnak a polgármesteri cím megszerzéséhez!
A 20 évig regnáló polgármestert, Derce Tamást váltó Wintermantel Zsolt révén talán jogosan bízhatunk abban, hogy szeretett klubunk és szeretett kerületünk kapcsolata a korábbi semlegesről pozitív irányban változik. Az új kerületi polgármester ugyanis bevallottan a lila-fehér színek rajongója, sportolója is volt a klubnak, de szurkolóként is gyakran össze lehet futni vele a Megyeri úton jégkorong-, vagy futballmérkőzésen. A napokban is segítségét ajánlotta fel a zártkapu kapcsán, többek között az ő nyomásgyakorlásának köszönhetően mérsékelték a stadionbezárást. Sőt, ahogy egy korábbi interjúból kiderült, a polgármester úr a www.1885.hu szurkolói honlapot is gyakran olvassa, így bátorkodunk összeszedni néhány ötletet, javaslatot, ami gyümölcsözőbbé teheti a klub és a kerület együttműködését.
A kerület eddig is komoly összeggel – 2010-ben 63 millió Ft-tal – támogatta az UTÉ-t (az Újpest FC-t nem), ennél nagyobb összeg reálisan, a jelenlegi pénzügyi körülmények között nem várható. Azonban rengeteg olyan dolog lenne, amivel a kerület mégis segíteni tudná a klubot. Néhány ötletet szedtünk össze ezzel kapcsolatban, a klubot féltő szurkolók szemszögéből. Egyik sem közvetlen anyagi támogatásról szól, van ami még pénzbe sem kerül, vagy csak nagyon kevésbe. Mások komolyabb befektetést igényelnek, de nem csak a klub, hanem a kerület is nagyot nyerhetne vele.
Wintermantel Zsolt – szurkolói kérdésre – felvetette, hogy a kerület szeretné, ha az állami támogatás megmaradása mellett kerületi tulajdonba kerülne a Megyeri úti stadion és a sporttelep. Véleménye szerint (és ebben én is egyetértek) akár 20%-al olcsóbban is lehetne üzemeltetni így a stadiont. Azonban nem csak olcsóbb üzemeltetésre, hanem több kényelmi változtatásra is sor kerülhetne így! Először is a Megyeri úti részen található fejépület jelentős összeggel hozzájárulhatna az üzemeltetéshez, olcsóbbá lehetne tenni a stadion fenntartását, ha az épület bevételt termelhetne. A C-lelátó alatti, beépíthető résszel együtt kb. 2000 négyzetméteres területen egy szurkolókat, illetve a sporttelepen napi szinten sportoló 1000 főt kiszolgáló pub-étterem is létesülhetne, szinte biztos komoly bevételekre tarthatna számot. De bármilyen lehetőséget érdemes lenne kihasználni. Ismereteink szerint az épület kiadásának eddig két akadálya volt: a létesítményben nincsenek közművek, és a tulajdonos NUSI részéről hiányzott az akarat. Az önkormányzat, mint tulajdonos mindkettőt gyorsan és könnyedén orvosolhatná.
A stadionnál maradva még néhány felvetés. A két legnagyobb probléma a létesítménnyel kapcsolatban a megközelítés és a parkolás. Mindkét problémát viszonylag gyorsan, olcsón kezelni lehetne. Az egyik legnagyobb gond, hogy a Megyeri úti stadion jó része nem megközelíthető a Megyeri útról. Ez azért van, mert a vendégszektor az eredetileg a B-teraszhoz nyitott bejáraton keresztül közelíthető meg, így a B-terasz viszont csak a másik oldalról, a Mildenberger utcából elérhető. A problémát úgy lehetne megoldani, hogy ha a vendégszektorhoz épülne egy külön lépcső és egy jegypénztár (a kapu már megvan!) a C-lelátó mögött, a fejépület mellett (a mentőbejáró átellenes oldalán). Így a Megyeri útról megközelíthető lenne (külön kapun!) a vendégszektor és a B-lelátó is és a parkolás is javulna, hiszen a Megyeri út felőli oldalon is meg lehetne állni autóval (pl. a Vágóhíd előtti Tungsram-parkolóban).
A parkolási gondokon enyhíthetne az is, ha a Fülek utca (volt Bányagépgyár utca) felől is nyílna egy bejárat a stadionba. A területet mindössze egy terméskő fal választja el a stadiontól, mégis mintegy 1 km gyaloglás után lehet csak bejutni a lelátókra.
Szintén problémát okoz (pl. a válogatott mérkőzésen is gond volt belőle) a Mildenberger utcai bejárat. Itt egy mindössze 5 méter széles területen zsúfolódik össze az 5 pénztárnál sorban álló tömeg, és a beléptetésre készülő ezrek (jelenleg a szurkolók kb. 80%-a ezen az útvonalon lép be a stadionba). Ezen könnyedén segíteni lehetne, ha a Puskás Ferenc Stadionhoz hasonlóan a kerítésben, mégpedig végig a Mildenberger utcai kerítésen lennének a jegypénztárak, így nem torlódna fel akkora sor a beléptetésnél.
És ha már a Mildenberger utcánál járunk: a járda állapota sajnos egyre kritikusabb a stadion előtti részen, kifejezetten balesetveszélyes. Sőt, az utca sajnos elég sötét, érdemes lenne javítani a közvilágításon is.
Feltétlenül érdemes lenne a Mildenberger utca-Baross utca sarkán lévő fűrésztelep területét újból a stadionhoz csatolni. Ez a rész a 80-as évek végéig a sporttelep része volt. Rövid távon komoly parkolási kapacitást jelentene, hosszabb távon pedig sportpályák kialakítására nyílna itt lehetőség (nagyméretű futballpálya kialakítására csak a szomszédos, Fülek utca felé eső, üres sáv hozzácsatolásával lehetséges, de kisméretű műfüves pályák, vagy pl. uszoda, vagy sportcsarnok részére már a mostani terület is tökéletes!)
Szintén sokat javítana a komforton, ha a műfüves és a füves edzőpálya domboldali részein betonozott, több soros lelátó épülhetne. Ez főleg az utánpótlás és edzőmeccsek során lenne kihasználva. Érdemes lenne ezt a felújítást összekötni egy kisebb kerítés felújítással, mert az egyre rosszabb állapotban van az edzőpályák körül. Illetve a már meglévő, a műfű szélén lévő oszlopok másik oldalára is lehetne reflektorokat szerezni, hogy a füves edzőpálya is használható legyen esténként. Ezzel együtt a viacolor utat a műfüves pálya után, a füves pálya felé is folytatni kellene.
A stadion és a sporttelep apróbb hiányosságainak folyamatos javítása mellett a legnagyobb segítséget szponzorszerzés terén tehetné a klubnak az önkormányzat. Debrecenben hosszú tradíciója van az ilyen jellegű segítségnek, de több vidéki városban is jelen van a módszer (pl. Győrben az Audival): az önkormányzat kedvezményeket nyújt a területén terjeszkedő, működő cégnek, amennyiben a cég anyagilag támogatja a jégkorong, röplabda, vízilabda vagy éppen futballcsapatot. A Megyeri út külső részén található ipari parkban, illetve az M0 körgyűrű melletti területeken rengeteg nemzetközileg is ismert ipari és néhány kereskedelmi cég (sőt, színvonalas szálloda!) is megtelepedett, illetve további befektetők is várhatóak. Ha ezen cégek egy kis részét rá tudná venni az önkormányzat az újpesti élsport szponzorálására, már hosszú távon megoldott lenne a klub finanszírozása. Ez a tevékenység pedig egy fillérbe sem kerül az önkormányzatnak, viszont felmérhetetlenül nagy segítség lenne! Sőt! A Szusza Ferenc Stadion VIP szektorában akár egy olyan fórumot is létre lehetne hozni a hazai mérkőzéseken, ahol a kerület sport-, politikai-, és gazdasági életének vezetői találkoznának, vitatnák meg az aktuális kérdéseket.
A stadionon és a jégcsarnokon kívül még három létesítményről kell szót ejteni, ezek azonban már költségigényesebb fejlesztések. Ezek egyike az ország legeredményesebb vízilabda csapatának, az UTE póló szakosztályának a tervezett otthona, vagyis a Tímár utcai uszoda. Sajnos a kitűnő kezdeményezés elhalt, így ma Újpestnek sem strandja, sem uszodája nincsen. Érdemes lenne újrakezdeni a beruházást (vagy esetleg a bezárt állapotú Árpád úti uszodát felújítani és az élsportra alkalmassá tenni!).
Már korábban felmerült az ún. Tungsram-sporttelep UTE utánpótlás célokra történő felhasználása. Igazság szerint itt érdemes lenne a teljes Tábor utcai sporttelepet együtt kezelni: a Tungsram, a Chinoin és a Duna Cipő pályákat egyesíteni lehetne egy hatalmas, multifunkciós sportközpontban. Az összesen hét nagyméretű pályán egyszerre elférne az UTE világszínvonalra felfejlesztett futballutánpótlása, és az itt játszó amatőr csapatok (pl. Chinoin, Victory, Duna SK, Flotta 2001, Vitalade-Nethaus, Újlaki FC, stb.) minden edzése és mérkőzése. De mellette a meglévő teniszpályákon újjáéleszthető lenne az UTE teniszszakosztálya, de iskolai és tömegsportra bérbe adható, felhasználható lenne a teniszpályákon kívül a féltucat kisméretű focipálya, kosárlabdapálya, futókör is. Amit viszont szükséges lenne kialakítani: egy olcsó, kicsi (maximum 40 férőhelyes) szálloda jellegű épületet, hogy a létesítmény edzőtáborként is működhessen. Magas színvonal és jó kapcsolatok esetén akár a magyar válogatottat, vagy más sportágak (pl. teniszezők!) szövetségeit is meg lehet nyerni edzőtáborozásra, ami plusz bevételeket hozhatna. Ha elég magas a tömegsportra alkalmas pályák száma, és nagy a bérelhető idejük, akkor akár önmagát is képes eltartani egy ilyen létesítmény!
A harmadik sporttér, ami hiányzik Újpestről egy többfunkciós sportcsarnok. Jégcsarnok van kettő is, de élsportra csak egy csarnok alkalmas: a Tungsram-csarnok, azonban a méretek miatt itt is csak kosárlabda és röplabda mérkőzések rendezése lehetséges, ráadásul csak pár száz néző előtt. A Wintermantel Zsolt számára is kedves kézilabda szakosztály megszűnésének egyik legfőbb oka pont a csarnok hiánya volt. De a futsal szakosztály is kénytelen a teremhiány miatt Angyalföldön szerepelni. Ezen a téren a megoldást talán a Káposztásmegyeri Jégpalota jelenthetné. A Vasas HC és a Bp. Stars előtt várhatóan elzárulnak a IX. kerületi és a fővárosi önkormányzat csapjai, hiszen a két önkormányzatból kiszorultak a klub(ok) mögött álló erők. Ki tudja, meddig lesznek életképesek ezek a múlt és újpesti beágyazottságtól mentes klubok. Ráadásul két jégcsarnokra nem biztos, hogy szükség van egy kerületben. Így hosszú távon – és hangsúlyozottan csak kihasználtatlanság esetén! – az lehetne a megoldás, hogy a Jégpalota edzőpályája az UTE utánpótlását és a tömegsportot szolgálja, míg a centerpályán parkettát lehetne létrehozni, és nyitható-csukható mobillelátókat. Az így létrejövő kb. 4000 fős csarnokban helyet kaphatna az egyre népszerűbb, már most, másfél év után 4-500 főt (a rangadókon még ennél is többet) vonzó futsal szakosztály, a nagy hagyományokkal bíró röplabdázók és újjáalakulhatna a kézilabda is. Sőt, akár más sportágak (férfi és női kosárlabda, férfi röplabda, női kézilabda) is helyet kaphatnának itt. Ha igény mutatkozik rá, akár újra jégpályaként lehetne persze használni a centerpályát is. Ahogy a Budapest Sportarénában, a Káposztásmegyeri Sportpalotában és az igényeknek megfelelően lehetne a kialakítást változtatni mind a mobillelátók, mind a pályakialakítás terén. Ismételten hangsúlyozottan ez akkor lehetséges, ha sport nélkül maradna a sportlétesítmény, addig használja nyugodtan, aki tudja!
A végére még három terület maradt, ahol az önkormányzat közvetlen szervezéssel segíthetne a klubon, szintén minimális összegből. Először is mostanában nagyon elterjedt a labdarúgó utánpótlásképzés terén az akadémiai forma (de már a jégkorongban is terjed). Ennek a bentlakásos módszernek a nagy előnye, hogy naponta kétszer, vagyis egyszer iskolaidőben is edzhetnek a futballistapalánták. Azonban szerintem egy az agglomerációval együtt 2,5-3 milliós városban nincsen szükség bentlakásra, akkora a merítési lehetőség (az ország lakosságának 30%-a!). Így nem akadémiára, hanem sportiskolára lenne szükség! Korábban, a 70-es években már működött Újpesten sportiskola, azonban ma nincs ilyen. Akár egy meglévő intézményen belül is lehetne üzemeltetni. A hangsúly azon lenne, hogy minden nap dupla testnevelés óra keretében délelőtt is edzhessenek a sportolók. Ez az utánpótlás-nevelés természetéből fakadóan a 14-19 éves életkor között fontos, vagyis a középiskolaként kellene működnie. És természetesen nem csak futballban, hanem jégkorongban, röplabdában, vagy az egyéni sportágakban (torna, atlétika, birkózás, ökölvívás, cselgáncs, stb.) is kívánatos lenne. Valamelyik már létező IV. kerületi középiskola hozhatna létre minden évfolyamban egy vagy két ilyen UTE-sportiskolai osztályt, aminek köszönhetően a klub minden szakosztálya évekre biztosítaná sikerességét, Újpest városa pedig az európabajnoki, világbajnoki, olimpiai címeket, világhírnevet!
Apróságnak tűnhet, de jó lenne a kerületben többfelé látni útbaigazító táblákat a sporttelephez. Vidéken ez szinte kötelező, Újpesten viszont ismeretlen. Jó érzés, és nem utolsó sorban jó reklám lenne a klubnak, ha a kerület 5-6 legforgalmasabb helyén ki lenne rakva, hogy „Megyeri úti sporttelep – Szusza Ferenc stadion” majd egy nyíl, ami a haladási irányt mutatná.
És szintén apróságnak tűnhet, de mind az Újpest népszerűsége, mind a kerület sportélete szempontjából nagyon jó lenne, ha a klub és annak szakosztályai kiemelt szerephez jutnának a kerületi rendezvényeken (pl. városnapok, vagy iskolai rendezvények). Így a meccsre nem járó, az UTÉ-ban nem sportoló lakók kedve is megjöhetne a sportrendezvények látogatásához, vagy a sportoláshoz.
Jó lenne, ha Újpest újra az lenne, ami a 30-as években volt: a magyar sport fővárosa!
Remélem, minél előbb bajnoki címet ünnepelhetünk a Trombita téren!
„Szerinte a kerületben mindenkinek köze van az UTE-hez, vagy az Egyesült Izzóhoz (bár nem hiszem, hogy egy kategória a 2 sportklub, de mindegy...) Azután jött a szokásos, reméljük most már más lesz a sportpolitika, mert az elmúlt 8 évben nem jutott pénz kifogásözön.... (érdekes azért van ahol igen, lásd pl. Debrecen...)”
Ez a kiemelt, idézett rész, egy emléktábla avatásról készült tudósításból lett kivéve.
Ennek segítségével megpróbálom az UTE és az Egyesült Izzó RT (Tungsram) szoros, testvéri, szülői, kapcsolatát elmondani főleg azoknak a fiatal szurkolóknak, akik már csak például ezen a megnyitón hallották említeni, a volt Gyáróriást, amely az országban több százezer embernek adott munka lehetőséget, munkahelyet és ezáltal megélhetési biztonságot!
Azt a helyet ahol most a Szentély van Aschner Lipót és tőkéstársai építették.
Az említett Gyár tulajdonosa és vezérigazgatója.Ha visszakeres, valaki a telekkönyvi kivonatokban láthatja, hogy kik vették meg azt a területet és milyen célból. Tehát a létesítmény, úgy ahogy van az Újpest tulajdona, mivel is az államosítások idején a Magyar állam tulajdonába került…
Erről ennyit.
A következő kötödése a két fent említett „Nagynak”, a gyár adott munkahelyet, időkedvezményt, szolgálati lakásokat azoknak az UTE sportolóknak, akik amatőr vagy profi szinten teljesítettek a csapatoknál, szakosztályoknál. Nem szeretném felsorolni a szakosztályok neveit, mert annyi volt. A sportolókat sem mert az még több volt. Ne felejtsük el, hogy az egész létesítmény fenntartásának a költsége is a gyártól jött!
Aztán a TUNGI strand, csónakházzal.
Úszok, vízilabdázók, kajak, kenu, torna, súlyemelés, ezek mind, mind a Gyár létesítményében kaptak helyet. Judo, birkózó, bokszoló szakosztályok a Gyár akkor hatalmas torna termében készülhettek a versenyekre. INGYENÉRT! Illetve az Egyesült Izzó RT anyagi támogatásával!
Hát röviden, mert 50 oldalnyi szöveget lehetne írni az Ő kapcsolatukról.
Igen ma már az összes vidéki csapat hasonló kedvezményekben részesül!Mi nem, mert nincs, Egyesült Izzó, nem foglalkoztat 32 ezer embert minden napi munkával.Most van Tungsram GE RT.
A polgármester úr, gondolom azért említette meg, mert szeretné, ha a Tábor utcai létesítményt, hátha oda adnák bérben az UTE gondozásában és akkor egy nagy gondunk meg oldódna. A GE képviselője is részt vett az avatón.
Végére: nem kioktató szöveg volt, amit írtam, csak egy kis igazi történelem, amit az egész családom átélt és ezért hálásak vagyunk, akik még élünk.
Ott álltunk a nővéremmel ketten 141 évesen, és amikor néztük a táblát arra gondoltunk, hogy szinte minden nap láttuk ezt az épületet és nem tudtuk, hogy milyen mélyen érint bennünket.
Boldog, békés, újabb 125 évet kívánunk szeretett klubunknak!
A piactéri iskolánál ma délután 3-400 érdeklődő előtt felavatták az UTE alapítására emlékeztető emléktáblát.
A himnuszt egy rövid múltidézés követte, majd Derce Tamás kerületi polgármester mondott pár köszöntő mondatot. Szerinte a kerületben mindenkinek köze van az UTE-hez, vagy az Egyesült Izzóhoz (bár nem hiszem, hogy egy kategória a 2 sportklub, de mindegy...) Azután jött a szokásos, reméljük most már más lesz a sportpolitika, mert az elmúlt 8 évben nem jutott pénz kifogásözön.... (érdekes azért van ahol igen, lásd pl. Debrecen...)
Az Újpesti Torna Egylet Újpesten mindig legyen fontos, ne csak az ünnepnapokon!
Az emléktáblát Kapolyi László milliárdos az UTE elnöke és Derce Tamás leplezte le, majd Fideszes önkormányzati képviselők helyeztek el koszorúkat. Az esemény kifejezetten rövid volt, a szervezők nem vitték túlzásba a műsort. Két pozitívumot fedeztem fel, az egyik az érdeklődők nagy létszáma, ami remélem érzékelteti végre az önkormányzattal, hogy a jövőben lokápatrióta prioritásként tekintsenek a klubunkra! A másik dicséretes dolog, hogy rengeteg kisgyermek volt jelen az ünnepségen, és reméljük, hogy Ők a vegetáló jelen után, végre újra Újpestre hozzák azt az eredményes jövőt, ami a dicső múltunk fémjelez!
Az UTE és Újpest FC prominensei közül többek közt jelen volt Kovács Zoltán sportigazgató, Várhidi Pali bácsi, Ancsin János és Berki Krisztián tornász bajnokunk, aki a jelenlegi UTE versenysport egyetlen meghatározó képviselője. De megjelentek olimpiai, világ és Európa bajnokok, munkatársak, edzők, volt és jelenlegi sportolók, a szakosztályok képviselői, és persze szép számban Újpest szurkolók! Furcsa módon megjelent majd az összes kerületi politikai párt képviselője is. Talán ez azt is jelenti Újpestért, az UTE-ért érdemes politikailag is összefogni! Reméljük, hogy nem csak az Önkormányzati választások előtti kötelező megjelenést tudták le, ami jól mutat majd a választási csomagban...