| ÚCSK 2011- Óriási siker volt a nyári torna | ||||
|
|
A-csoport Az első mérkőzésen a Savanyúsok könnyedén győztek le a szurkolói csoportok hölgy tagjaiból szervezett csapatát. A Heves megyéből érkezett, Lila Fiúk némi meglepetésre magabiztosan verték a hagyományosan jól szereplő Árpád népét, akik ezután a lányoknak már nem engedtek. A Lila Fiúk folytatták a hengerlést a Fehér Front ellen, majd fair módon a lányoknak is engedtek egy gólt a biztos győzelem birtokában. Két Frontos győzelem következett, a Savanyúsok, majd egy kellemes hangulatú találkozón a lányok ellen, akik újabb gólt szereztek! Szép volt csajok! Az Árpád népe második veresége azt jelentette, hogy már tét nélkül játszhattak a Fehér Front ellen, de ott csak a győzelemnek örülhettek a továbbjutásnak már nem. A csoportrangadón a Lila Fiúk és a Savanyúsok megosztoztak a pontokon. Savanyúsok - Viola Girls 4:0
B-csoport A LeeLuck csapata létszámbeli hiányosságok miatt kénytelen volt visszalépni, így a meccseik eredményét 3 ponttal (3-0) ellenfeleik kapták. A tavalyi bronzérmes Angol Brigád idén is szerette volna megismételni az előző évi szereplését, ám kezdésnek csak egy gólnélküli döntetlennel nyitott az ILH ellen, ami, mint később kiderült döntőnek bizonyult, mivel az ÚPÖ három góllal verte az angolokat, míg az Izzó huligánjai kettővel megúszták. Sokáig esélyes volt az AB a legjobb harmadik helyek egyikére, de a végén a gólkülönbség nem kedvezett számukra, így búcsúztak a tornáról. Angol Brigád - ILH 0-0
C-csoport A Fidelity izgalmas mérkőzésen verte az amerikai fociban jeleskedő Bulldogokat, míg a Kaos az eslő mecscre még nem állt össze teljesen, így nem bírt a Vidéki Huligánokkal. Második meccsén sem hibázott a Fidelity és az egy gólos mérkőzésen ezúttal is náluk volt döntés. A Kaos a folytatásban könnyedén nyert a bulldogok ellen, így a VF ellen már a csoportelsőségért játszhatott presztízsrangadót. A két csoport eddig még soha nem került össze, végül egy izgalmas mérkőzésen, a döntetlennel mindketten megelégedtek és továbbjutottak. A Vidéki Huligánok szoros mérkőzésen győzték le a tojás alakú labdához szokott Bulldogokat, akiket remélhetőleg jövőre is láthatunk. Fidelity – Újpest Bulldogs AFC 1-0
D – csoport A csoport nyitómeccsén két gyors ellentámadásból szerzett góllal nyert a Brigád. A Solo Ultras-Botafogo mérkőzésen mikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, az utolsó másodpercekben egy szöglet utáni keveredést kihasználva győzték le az ultrákat. A Brigád a következő mérkőzésen csak helyzetekig jutott, de ellenfelében sem volt több, nem meglepő, döntetlen született. A Solo győzelmi kényszerben lépett pályára, de a szerencse és a hajrá percei nem voltak a mai napon velük. Egy szerelési kísérletnél a forever youngs állítólag elismerte a szabálytalanságot (a bíró pedig nem látta tisztán az esetet), de nem adta vissza a labdát és lekontrázta az elöl ragadt Solot, akik így megtörtek az utolsó percekre, erejükből pedig már nem sikerült az egyenlítés, hiába próbálkoztak, csak kapufáig jutottak. Az utolsó körben a forever youngs győzelmével a csoportelsőséget megszerezte, míg a Brigád és a Solo döntetlennel fejezte be a csoportküzdelmeket. Brigád – forever youngs 2-0
E – csoport Kezdésként az MCMXCII Ultras igyekezett feltüzelni a játékosait a pálya mellől, de csak egy döntetlenre volt elegendő az újonc Vizaola ellen. Az UVB bemelegítésként könnyedén intézte el a Fidelity fiataljait, ami MCMXCII-nek nem sikerült, füstbe ment a győzelmi tervük. Ezt követően, a mérkőzésen sokáig vezető UVB kénytelen volt beérni az egy ponttal Vizaolaval szemben, akik a kis Fidelity ellen is remiztek. Az előzetesen legjobban várt találkozón az UVB nagy küzdelemben tudta megverni MCMXCII-t. MCMXCII Ultras – Vizaola 1-1
F – csoport Két City-s győzelemmel indult a csoport, majd a következő körben is magabiztosan nyert a Viola City. A Megyer egy pontot szerzett az ÚHC ellen ami az összesítésben nagyon jól jött számukra. A Korpsnak most nem jött jól ki a lépés, várakozáson alul szerepeltek, és az utolsó mérkőzésen, a testvércsoport Megyer ellen már nem is nagyon tüzelték felé magukat, míg a City-sek küzdelme döntetlennel zárult. A Megyer csapata az egyik legjobb harmadik pozíciósként továbbment a kieséses szakaszba. Megyer – Viola City 1-4
G – csoport Az egyik legnépesebb és legszimpatikusabb küldöttség a Vajdaságiak UVB-sek voltak. Egyenpolóban a legkisebbektől, a legnagyobbakig, de a hajnalban útnak indulás az első meccsen még meglátszott rajtuk, így a Panthers könnyedén nyert ellenük. A Futsal szurkolók az előző kiíráshoz hasonlóan jól kezdtek és győzték le az összeszokott Faterokat, majd egy fordulatos mérkőzésen remiztek a Párducok ellen. Az UTE Faterok átléptek a vajdaságiak ellen, utóbbiaknál már az utánpótlásra figyeltek, hiszen a gyerkőcök is kaptak néhány percet, akik nagyon élvezték, hogy pályára léphettek. A Faterok lendülete a Panthers ellen sem tört meg és egy gólos győzelmet értek el, a másik a pályán a Futsal szurkolók a Vajdaság elleni győzelemmel szerezték meg a csoportelsőséget. Panthers – UVB Vajdaság 2-0
Nyolcaddöntők A két pályán párhuzamosan zajló mérkőzésen a Panthers meglepetésre legyőzte az addig remeklő Lila Fiúkat, és a Fidelity kiegyenlített játékban, egy gólos győzelmet ért el Vizaola ellen. A második körben az ÚPÖ átgázolt a Megyeren, míg a forever youngs tizenegyesekkel verte ILH-t. A Kaos parádézott a Brigád ellen, és Savanyúsok legénysége a 8 között, a csoportmeccsek során jól teljesítő UVB és Brigád nem tudta átmenteni formáját a kieséses szakaszra, így búcsúztak. Az utolsó körben a Viola City magabiztosan verte az UTE Faterokat, a másik pályán izgalmas 8 körös tizenegyes párbajt nyert meg a Hátul City a futsalosok ellen. Lila Fiúk Panthers 0-1
Negyeddöntők A Fidelity megállíthatatlannak bizonyult a négy közé jutásért, egy szoros mérkőzésen intézte el a baráti Pantherst, hasonlóképpen tett az ÚPÖ is a II. pályán a forever youngs ellen. A Kaos Savanyúsok párharca nagy csata után gól nélkül ért végét, a tizenegyeseket pedig a Kaos csatárai lőttek pontosabban. Újra összekerült egymással a két Citys együttes a csoportmérkőzések után, amit ezúttal Hátul City nyert, két egyéni villanás után. Panthers - Fidelity 0-1
Elődöntők Nagyon izgalmas mérkőzést játszott egymással a Fidelity és az Újpest Palotai Öregfiúk csapata, melyen egy gól döntött, de a vesztes is megérdemelte volna, hogy döntőt játszhasson. Fidelity – ÚPÖ 0-1 Bronzmérkőzés Kiegyenlített mérkőzést hozott a bronzmeccs, mindkét csapat támadólag lépett fel, de az érem sorsa tizenegyesekkel dőlt el ahol a Fidelity jobban koncentrált és megszerezte meg a 3. helyet! Fidelity – Újpest Hátul City 1-1 (tizenegyesekkel: 3-2) Döntő A döntőben már elfáradt az addig magabiztos a Kaos védelem, látszódott már a fáradtság az egész napos küzdelmeket követően, míg az ÚPÖ támadói folyamatosan alakították ki a helyzeteket. Ennek ellenére sokáig tartani tudták az döntetlent, aztán pár perccel a vége előtt egy szép támadásból az ÚPÖ megszerezte a vezetést. A kapott gól után, egy komolyabb egyenlítési esélye volt a Kaosnak, de pár centivel irányt tévesztett a lövés. A kimaradt lehetőség után, az ÚPŐ büntetett, ami után egyből le is fújták a mérkőzést! Az Újpest Palotai Öregek (és fiatalok) egész nap nagyon magabiztosan játszottak, és teljesen megérdemelten nyerték meg a X. Újpest Család Vándorkupát! ÚPÖ – Viola Kaos 2-0 Az érmeket 2 újpesti legenda Bácsi Sanyi, és Szlezák Zoli adta át a csapatoknak. A két szurkolói csoport láthatóan nagyon elégedett volt, hiszen történelmük során mindketten most először távoztak éremmel a Családi Kupáról. A legjobb kapusa a Kaos hálóőre Balázs lett, míg a legjobb játékos díját KisSzőke vehette át. Szép nap volt, ráfért már a szurkolóinkra egy pozitív élmény, jövőre folytatjuk…. Képekkel folyamatosan frissítve!
Set as favorite
Bookmark
Email This
Hozzászólások (1)
![]() |
| Módosítás: ( 2011. szeptember 08. csütörtök, 08:34 ) |



Nagyszerű időben, délelőtt 10 órakor indult útjára a jubileumi X. Újpest Család Vándorkupa, melyen végül 28 csapat indult. A legutóbbi, 2010-es győztes AlcoHoolics csapata létszámbeli gondok miatt nem tudott idén indulni, így címvédő nélkül zajlott a torna. A nap folyamán 400 játékos, és még legalább ugyanennyi szurkoló, néző, családtag fordult meg az eseményen. Nagy sikert aratott a stadiontúra is, de a legkisebbek szórakozásáról is gondoskodtak a szervezők!


