| Mi viszont így láttuk… 5. forduló | ||||
|
|
És még mindig voltak, akik nem lehettek közöttünk: KIHA,MAXIM KITARTÁS!!! Mészöly Géza: – Nehéz mit mondani egy ilyen mérkőzés után, nagyszerűen játszottunk az első félidőben, és számtalan helyzetet alakítottunk ki…A második játékrészben is megvoltak a lehetőségeink …A helyzeteink egyébként a második félidőben is megvoltak, sajnos nem sikerült kihasználnunk egyet sem…Törőcsik Andrásnak ezúton is jobbulást kívánok a csapat nevében. Ha most Urbányi „Fehéring” István lennék, akkor megjegyezném, hogy a mérkőzésen, ha a gólok nélkül értékeljük, jobbak voltunk… Elmúlt a veretlenség, de minden sorozatnak vége szakad előbb-utóbb… Garami József: – Én is Törőcsik Andrással kezdeném, mi is jobbulást kívánunk neki, szerencsére kisebb a baj, mint ahogyan elsőre hallottuk... A futball ilyen, volt, amikor nekünk volt nyolc-tíz helyzetünk, mégsem szereztünk egyetlen pontot sem Erre annyit tudok mondani, hogy ebben Józsibá’-nak 100 %-ig igaza van, a helyzeteket be kell rúgni, különben a kihagyott helyzetek –,és ez örök törvény a futballban – megbosszulják magukat…és ennek így nem is lehetett más a vége, csakis a hidegzuhany…így is, úgy is… És még mindig bosszant, hogy az elhullajtott pontok, akár ez a pénteki három is meglenne… vezethetnénk a tabellát… és a láki is csak 4 ponttal megy, ami ha hozzuk (MÁRPEDIG HOZNI KELL!!!) a derbyt és utána nyerünk Kondafalván,akkor már az élmezőny tagjaként várjuk az ősz második felét…HA MÁR DERBY: SZEPTEMBER 11. 17:30… MINDENKIRE SZÜKSÉG VAN! MINDENKI JÖJJÖN KI! A DERBY AZ MINDIG MÁS! A DERBYN NEM SZÁMÍT SEMMI! A DERBYN MINDIG GYŐZNI KELL! A B-csapat a szezon egyik, főleg szurkolói szempontból érdekesebb rangadóján 10 perc alatt eldöntötte, hogy odaadja mindhárom pontot a kb. 60 néző által elkísért diósgyőrieknek… Ja és meglepő módon (nem szarrágás, csak mindig meglepődök,hogy mindenhol azért küzdenek, hogy minél több legyen néző…sajnos Újpesten jelenleg nem ezt érzem…) a jegyek 1000 Ft-ba kerültek, az év elején beharangozott 500 Ft-os NBII-es mérkőzésbelépővel szemben… Közben a nemzeti vidéki derbyn a nemzet új csapata vereséget szenvedett Debrecenben…a Doktor ismét megtalálta a bírókat… az nem számít, hogy az ország legdrágább csapatával idén sem fog semmit elérni…És a héten ismét kiderült, hogy a Debrecennek mindent lehet… Jogosulatlan játékos szerepeltetése után is tovább parádézhatnak Európában… Remélem hasonlóan „eredményesen”, mint tavaly… Egy dolognak örülök, hogy egykori BL-sikereik J helyszínén, a Puskás Ferenc Stadionban és nem a Szentélyben…
Set as favorite
Bookmark
Email This
Hozzászólások (2)
![]()
nem értem...
Eléggé idegesít a dolog hogy immár évek óta mindig beengednek 2000 zöldet, s emiatt lezárják a B felét. Persze ha mi megyünk, kitalálják biztonsági okokból csak 1200-an férnek el.
...
Csodálkoztok az UEFA döntésén ? Már megszokhattuk hogy döbrecenben mindent megoldanak . Le van sz**va ha valakinek nincs igazolása , vagy ha nincs normális pályájuk . A pénz mindent megold szíma papa meg csak röhög a markában . Már hallom is ahogy minden kondás mondja : " látod te Újpesti ... a debrecen legalább bejutott ide meg oda " - Persze : bejutott ... de így ?... Akkor már inkább egy Győr . Nem egy real madridra hasonlító szar döbrecen aki lopja a játékosokat . Ráírtam múltkor kábátra , f****okon : kérdeztem tőle , "peti pénz beszél kutya ugat ? " - nem válaszolt . |
| Módosítás: ( 2010. szeptember 01. szerda, 11:41 ) |



Gyógyulj meg Törő…A legenda kórházba került…azóta egy műtéten már túl van és reméljük hallja, érzi, tudja, hogy mennyien szorítanak neki, hogy mielőbb felépüljön…TÁNCOLJ, TÖRŐ!!!



