Jön a narancsszínű huligántörvény
Írta: chwdp    2011. június 25. szombat, 09:16    PDF Nyomtatás E-mail

 

zsSzerdán tárgyalta a "sporthuliganizmus jelensége elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés, amelyet a belügyminiszter terjesztett a Ház elé. A javaslat a Büntető Törvénykönyv, továbbá a rendőrségről, a szabálysértésekről, a sportról és a vagyonvédelmi törvény pontjainak módosításáról szól. A javaslat egyértelmű szigorításokat fogalmaz meg a korábbiakhoz képest, melyeknek a legfontosabb elemei a következők:

- a sportrendezvényeken eddig elkövetett szabálysértések ezentúl bűncselekménynek minősülnek

- sportrendezvény megzavarásáért 2 ill. 3 évig terjedő börtönbüntetések lesznek kiszabhatók

"Aki nyilvános rendezvény szervezőjének vagy rendezőjének a rend fenntartása érdekében tett jogszerű intézkedésével szemben erőszakkal vagy fenyegetéssel ellenállást tanúsít, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

- büntetés jár egy zárt szektorba vagy a pályára történő bemászásért. 2 év, ha egyedül, 3 év, ha csoportosan történik. Ugyanígy 3 év jár a visszaesőknek (akik már voltak büntetve garázdaság, rongálás stb. miatt) is
(pályára menni nyilván legtöbbször csoportosan és ünnepelni szoktak, illetve ilyen-olyan ügye a legtöbb embernek már van, szóval a legtöbb esetben 3 év a büntetési tétel felső határa)

"A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a rendbontást csoportosan, felfegyverkezve vagy különös visszaesőként követik el.
"

- büntetés jár bármilyen tárgy pályára dobásáért (a javaslat szempontjából teljesen mindegy, hogy tégla, szotyis zacskó vagy plüssmaci kerül bedobásra)

"Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, két évig terjedő szabadságbüntetéssel büntetendő, aki sportrendezvényen a létesítménynek a nézőktől vagy a nézők meghatározott csoportjától elzárt területére jogosulatlanul belép, ott tartózkodik, vagy e területre bármit bedob."

- büntetőjogi tényállást valósít meg a hivatalos személy segítője
(vagyis a biztonságiak) fenyegetése (!!!) vagy ha egy szurkoló nem tesz eleget a biztonsági személyzet utasításainak

Aki nyilvános rendezvény szervezőjének vagy rendezőjének a rend fenntartása érdekében tett jogszerű intézkedésével szemben erőszakkal vagy fenyegetéssel ellenállást tanúsít, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

- a sportrendezvényre történő oda- és hazautazás során elkövetett szabálysértésekért sportrendezvényekre szóló kitiltás is kiszabható mellékbüntetésként
(gyorshajtáson kapott szurkolók tehát kitilthatók)

"Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van."

- kötelezővé teszi a névre szóló szurkolói kártyák, a beléptetőrendszerek bevezetését minden klubnál, és egy országos nyilvántartó rendszert is a kitiltottaknak
(ehhez a jövőben forrást is biztosít)

"Beléptető rendszer alkalmazása esetén a szervező
a) csak névre szóló belépőjegyet, bérletet értékesíthet,
b) személyazonosításra alkalmas, kedvezményekre jogosító kártya (a továbbiakban: klubkártya) kiváltását teheti kötelezővé, valamint
c) a beléptetéskor a rendező útján a belépőjegy, a bérlet birtokosának személyazonosságát ellenőrzi, és személyes adatait egybeveti a belépőjegy, a bérlet vagy a klubkártya adataival."

- az ún. kiemelt kockázatú mérkőzések rendőri biztosításáért ezentúl a rendező kluboknak fizetniük kell

"Fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény esetében a szervező a biztonságos lebonyolítás érdekében köteles
a) a sportrendezvény térítés ellenében történő sportlétesítményen belüli biztosítását kezdeményezni"


- a rendőrség saját hatáskörben bírságot szabhat ki a klubokra és nyilváníthat zártkapussá sportrendezvényeket
(például, ha egy klub nem fizeti meg a rá kiszabott bírságot, akkor zártkapu következik)

„(3) A rendőrség határozattal megtiltja a sportrendezvény nézők részvételével történő megtartását, vagy korlátozza a nézők számát, ha
...
b) az előzetesen meghatározott biztonsági szabályokat a szervező – rendező alkalmazása esetén a rendező – nem tartja be, vagy"


Ha a sportrendezvény résztvevőinek magatartása vagy egyéb körülmény a biztonságos megrendezést veszélyezteti, a rendőrség a sportrendezvény nézők részvételével történő megtartásának megtiltásáról vagy a nézők számának korlátozásáról dönt.

- a biztosítást végző cégek IGAZOLTATHATNAK, amennyiben ezt az érintett megtagadja, a meccset követő 3 órán keresztül - a rendőrség megérkezéséig - visszatartható (Vagyis a szekusok előbb érhetnek ki a lakásodra, mint te magad haza.)

"A rendező az eltávolítandó személyt felszólítja személyazonossága igazolására. Amennyiben az eltávolítandó személy a felszólításnak nem tesz eleget, a rendező – jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában – a rendőrséget haladéktalanul értesíti az igazoltatás érdekében. A rendőrség kiérkezéséig, de legfeljebb az értesítéstől számított harmadik óra végéig a rendező az eltávolítandó személyt visszatarthatja, feltéve, hogy a visszatartásra a helyszínen működő képfelvevő eszköz látóterében kerül sor"

A törvényjavaslat általános vitájában Kontrát Károly, egyébként Pápa szurkoló belügyi államtitkár ismertette a kormány álláspontját. Elismerte, hogy a javaslat egyértelműen szigorítás a korábbi jogszabályokhoz képest, aminek az az oka, hogy a korábbi, sportrendezvényeket érintő szabályozások (melyeket egyébként pont az első Orbán-kormány alkotott jórészt) nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Felszólalása szerint a sporthuliganizmus "csorbítja Magyarország nemzetközi tekintélyét" és "negatívan befolyásolja a sportolók teljesítményét". A javaslat célja ezért a rendbontó elemek eltávolítása a stadionok lelátóiról, hogy helyüket a családok vegyék át.

A törvényjavaslathoz hat módositó inditvány érkezett. Az LMP-s és egyébként aktív Vasas szurkoló Schiffer András javaslata szerint a rendőrség a kiemelt kockázatú sportrendezvényekért nem kérhet pénzt a rendező kluboktól, hanem közfeladatként "kutya kötelessége biztosítania azt". Felszólalásában azt mondta: "A kormány ne csak akkor hivatkozzon az állam erőszakmonopóliumára, amikor a Magyar Gárda felvonul Gyöngyöspatán, hanem ilyenkor is kötelessége érvényesítenie azt. Semmi nem indokolhatja azt, hogy az állam lemond erről a hatalmáról. Ha legközelebb a szomszédom felgyújtja a panellakást, akkor a rendőrség nem jön ki intézkedni, mert a társasház nem rendelte meg a szolgáltatást? Ez nonszensz."

Szilágyi György jobbikos képviselő szerint a javaslat legkevésbé sem a sportról, hanem a nemzeti érzelmű szurkolók ellehetetlenítéséről szól. Mivel a szurkolótáborok egységes és erős közösséget alkotnak, sokan vannak és kiállnak az igazukért, ráadásul tagjaik köztudottan jobboldali, nemzeti radikális beállítottságúak, ezért a Fidesz számára ők potenciális ellenséget jelentenek. A javaslat nem más, mint a szurkolói közösségek felszámolása a megfélemlítés, a fenyegetés és a bebörtönzés eszközeivel.

Az MSZP-s és Diósgyőr szurkoló Varga László ugyan támogatja a fideszes javaslatot, de hozzátette, hogy a jogalkotók néhány helyen átestek a ló túloldalára. A kormány figyelmébe ajánlotta továbbá azt is, hogy a Ferencvárosnál bevezetett szurkolói kártya nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ami egy MSZP-s képviselőtől azért mégiscsak valami. A képviselő (nagy meglepetésre) még azt is hozzátette, hogy a szurkolói kultúra egy legitim szubkultúra Magyarországon.

Zagyva György Gyula (Jobbik) a Football Factoryból idézve kezdte felszólalását: "A futballszurkolók az egyetlen kisebbség a világon, akikkel bármit meg lehet tenni, mert nincs az a politikus aki kiállna értük". A képviselő jelezte: a Jobbik kiáll a szurkolók és a jogszabály által leginkább sújtott ultrák mellett. Hozzátette: Magyarországon nem véletlenül nincs néző a meccseken. Senkit nem érdekel egy MTK-Paks vagy Maróti Béla játéka; a magyar nézőket Messi és Ronaldo érdekli. Az a felső-középosztálybeli réteg, amit a Fidesz szeretne a futballmeccsek közönségének az így se, úgy se fog kijönni a meccsre, csak ha a brazil válogatott vagy a Manchester United lesz a magyar csapatok ellenfele.

"Az a helyzet, hogy Önök utálják a szurkolókat - nem szeretik azt, ha kritikai hang van a klubtulajdonosok, az MLSZ vezetői és a kormány ellen".
- mondta Zagyva.


A törvényjavaslathoz érkezett néhány módosító indítvány is, ezért jövő héten részletes vitát tart az Országgyűlés. A fideszes Kulcsár József módosító javaslatai pedig főként arra vonatkoznak, hogy az új jogszabályok csak a labdarúgó mérkőzésekre vonatkozzanak. AZ MSZP-s Varga László módosító indítványa azt tartalmazza, hogy a klubok ne legyenek kötelezve az idegenbeli utazások megszervezésére bizonyos rangadók esetében, csak ha igény van rá, illetve hogy a szurkolói kártya ne legyen kötelező; legyen elég a személyi igazolvány a jegyvásárláshoz.

A Jobbik nem adott be módositó javaslatot a tervezethez, mivel a javaslat annyira rossz, hogy nincs mit rajta módosítani.

A parlamenti vita feszült hangulatban, ám néha humoros ellenzéki beszólásokkal tarkítva telt. Több, mint 3 órán keresztül vitatkozott az a 20-25 képviselő, aki az ülésteremben helyet foglalt. Lényegében minden hozzászóló képviselő elmondta személyes élményeit a magyar futballal kapcsolatban és mindenkinek akadt külföldi példája (persze legtöbbször Anglia...). A kormánypárti képviselők végig a szokásos mantrát fújták: pár száz huligán tönkreteszi több ezer tisztességes szórakozását, miattuk nem járnak ki a családok, és amíg nem tűnik el a lelátókról ez a réteg, addig szponzor sem lesz. A kormány és a Pintér által vezetett belügyminisztérium aljas szándékai az ügy kapcsán teljesen világosak számomra, de a többi fideszes hozzászólásaiból úgy tűnt, hogy ők tényleg elhiszik, hogy azért nem roskadoznak a magyar lelátók, mert a "balhézók" elriasztják a tisztességes magyar családokat. Tényleg meg vannak győződve róla, hogy ha az ultrákat lecsukják és elzavarják a pályákról, akkor helyettük özönleni fognak a nézők és a szponzorok. Tényleg azt képzelik, hogy ha lesz szurkolói kártya, akkor a családok (a XXI. század futballjának szent tehenei) már nem fognak félni annyira, beállnak a hosszú sorba a pénztáraknál, Papa-Mama-Benőke-Alízka kiváltja, megveszi a négy jegyet nyolcezerért, és ilyenből ki fog jönni tízezer megnézni mondjuk a Honvéd-Kaposvárt.

Néhány különdíjas fideszes hozzászólás:

1) Brazíliában voltam egy Vasco Gama (így!) - Manchester United meccsen és béke volt a szurkolók között.
2) Angliában a huligánok azzal szórakoztak régen, hogy ártatlan nézőket a kerítésekhez szorították. Amíg meg nem oldották.
3) Mikor lesz olyan nálunk, mint a Real Madridnál, hogy öltönyben jönnek ki az emberek egy-egy rangadóra?
4) Én a 80-as években jártam a Népstadionba kettős rangadókra. Egészen addig, amíg egy tojás véletlenül nem a pályán, hanem mellettem landolt. Talán ott kezdődött a magyar futballhuliganizmus.
5) Ez a törvénymódosítás csak felületi kezelés, a végső cél az, hogy a stadionokban legyenek fogdák, kihelyezett ügyészek és kihelyezett bíróságok, hogy a rendbontókat minél előbb rács mögé lehessen juttatni.
6) 1978-as argentin vb után kinn voltam egy Fradi-Újpesten. Békés volt.

A vita során ezért nem is a feltétlenül a kormány és az ellenzék közt alakult ki a nézetkülönbség, hanem úgy mondanám, hogy a meccsre járó és meccsre nem járó képviselők között. A Jobbikos képviselők (Szilágyi György, Apáti István és Zagyva Gyula) a lehető legtöbbet kihoztak a vitából, ízekre szedték és végső soron nevetségessé tették az új javaslatot. Nem véletlenül, hiszen mindannyian futballszurkolók (Szilágyi és Apáti FTC, Zagyva Újpest drukker). De még az LMP-s Schiffer András és Kukorelly Endre hozzászólásai is arról tanúskodtak, hogy hétről-hétre járnak magyar meccsekre, nem csak a Kékfényből meg a Zsaru magazinból értesülnek a magyar futball történéseiről.

A mi nézőpontunkból ez a javaslat nem más, mint a szurkolói kultúra és a még meglévő ultramozgalom teljes ellehetetlenítése, a szurkolók szankcionálása, börtönbe zárása. Korlátlan hatáskör biztosítása a rendőrségnek és a biztonsági szolgálatoknak. Mindkettőről tudjuk milyenek és kik alkotják és hogy semmi jót nem várhatunk tőlük. A javaslat ugyanakkor nem szól semmit a pirotechnikai eszközök használatáról, bár talán jobb is, mert ezek után képzeljük csak el miről szólna. Felháborító, hogy az egész tervezetről nemhogy a szurkolókat, de még a futballklubokat sem kérdezték meg, akik a szurkolók után a legtöbb hátrányt fogják szenvedni. Érthetetlen továbbá, hogy miért volt szükség a javaslat sürgősségi tárgyalására (ezt a múlt héten szavazta meg az országgyűlés), hiszen ez a kiemelten fontos ügyeknél szokás.

A vicc az egész törvénytervezetben, hogy ha nincs a Jobbik (és tegyük hozzá ezúttal: az LMP), az egész vitát 20 perc alatt lezavarta volna a kormány.
Persze így is meg fogják szavazni - ez sajnos nyilvánvaló, hiszen ma már mindenki tudja, milyen szervilisek a fideszes képviselők. Külön kíváncsi vagyok mondjuk Fehérvár, Debrecen, Ferencváros vagy Újpest fideszes polgármestereinek a szavazatára (hiszen ugye mindegyikük országgyűlési képviselő is), akik rendszeresen feltűnnek városuk csapatának mérkőzésein.

A törvény 2011. július 1.-én lépne hatályba.

A teljes szöveg itt olvasható:

http://www.parlament.hu/irom39/03480/03480.pdf

Hozzászólások (9)Add Comment
sigma78
2011 június 27,
...

dr danko: én már láttam párszor. A Szuszában többször is a táborban volt. Annak a B teraszhoz közelebb eső részén, kb. ahol a Kaos drapija szokott lenni.Most tavasszal meg láttam a különmetrónál gyülekezők közt is útban a zöldekhez.

Májki
2011 június 26,
...

Pepe, megértem a kétségeidet, de azért ebben ahogy hallottam olyan emberek is vannak Újpesti részről, akik iránt maximális a bizalom általában az Újpest szurkolók részéről. Próbálkoznak ők, győzködnek ész érvekkel, de hát tudja mindenki mekkora hátrányban vannak a szurkolók és érveik, elég csak a médiára gondolnunk, amiket műveltek. Szar érzés bojkottálni akármilyen meccset, de ha nincs más út, talán a többi (komoly) táborral egyeztetve lenne esély a figyelemfelhívásra. Nálam vannak, akik ezekbe ezerszer jobban belelátnak, én maximálisan bízok a csoportok vezetőiben, hogy olyan döntést hoznak, amivel elérhetünk valamit. Csak a fontos, hogy egységesek legyünk és ne áruljuk el azokat, akik komolyan akarnak cselekedni...
!HAJRÁ LILÁK ÉS CSAK AZ ÚJPEST!

dr danko
2011 június 26,
...

Zagyva Újpest szurkoló? nocsak. sose láttam még meccsen, pedig első soros arc lehetne. smilies/smiley.gif

a belinkelt videón kár hogy csak a vita vége van fenn, így pont az érdekesebb hozzászólások hiányoznak...

amúgy köszi az összefoglalást!

pepe
2011 június 25,
...

szurkolói képviselet?!
Amit a maszop erővel probált megoldani azt a fidesz pénzzel....
mindenkinek és mindennek van ára...
Én meg képviselem magamat ha nem baj! smilies/wink.gif

Májki
2011 június 25,
...

MelanzGroup fogalmazta meg a lényeget ebben a kérdésben. Vagy mindenki csinál valamit, vagy értelmetlen. Talán még annyi, hogy már van egy szurkolói irodánk, ez egy jó próba lenne nekik, hogy van e akármilyen ráhatásuk a dolgokra.

MelanzGroup
2011 június 25,
...

A választások előtt én voltam hülyének beállitva (no meg leállitva), hogy "ne politizáljunk", mert úgyis jön a Fidesz és akkor arany élet lesz Újpesten, mint régen. Eltelt egy év, tényleg jött a Fidesz, csak nem forintot, hanem huligántörvényt hozott Újpestre. Köszi!!!! Azoknak is, akik messiásként várták őket.

Úgyse fogjuk, de játszunk már el a gondolattal, hogy bojkottáljuk a bajnokságot. Vagy mondjuk csak a derbit. Fizessék ki a rendőri biztositást a klubok a nem létező jegybevételükből. Hátha eljut majd az agyukig, hogy ez a törvény ellenük van.

Járjanak meccsre a rendőrök, a szekusok, a nem létező családok, a fideszesek és Orbán Viktor. Nézzék meg ők a derbit, amin 500 néző van.

Tudom, a legnagyobb ellenérv a bojkott ellen, hogy kintről nem hallathatjuk a hangunkat. De ez még mindig hangosabb, mintha bent vagyunk és nem csinálunk semmit csak ugyanúgy lalalázunk meg szépen szurkolunk "90 percen keresztül". Bent se csinálunk semmit.

Millió formája van a tiltakozásnak, a legálisnak is. Első forduló Újpest-Pápa. Vonuljon ki a 15. percben az egész kanyar vagy az egész stadion. (Ne adj'Isten mondjuk minden magyar pályán.) Most sokkal fontosabb a mi ügyünk, mint hogy mit játszunk egy szaros PÁPA ellen. (Persze tudom rettentő fontos az is, a bajnokság végén nyilván számitani fog az ellenük szerzett pontok a 6. helyért folytatott küzdelemben)

De ez csak egy példa volt, nyilván van még 100 másik megoldás.

Ha bojkottálunk akkor azt csak úgy lehet, hogy minden csoport. Ha csak egy úgy dönt, hogy ő nem bojkottál, akkor már a csoportonkivüliek is bemennek, a kintlévők meg nevetség tárgyává válnak.

Vagy csinálunk valamit, vagy tényleg az lesz, hogy havonta egy valaki megy a börtönbe. Tavaly is volt két 30 napos emberünk, és az még semmi nem volt ahhoz képest, ami vár ránk.

Polgármesterünk pedig - reméljük - a részletes vitán felszólal a javaslat ellen. Bár igazából magam is elmosolyodtam, amikor ezt leirtam.

Fú de gyűlölöm ezt a gecis fideszt :-)

utetomi20
2011 június 25,
...

Révész Máriusz?
Istenem...

Él még ez a kis gnóm?smilies/cheesy.gif

Zagyva jól beszél, csak annyi mindent akar mondani,hogy néha belekeveredik!

smilies/cool.gif

Danteshell
2011 június 25,
...

A végén még csúnyán beszélni sem lehet... mint a sötét átkosban... ez gyönyörű...

Kíváncsi lennék, ha az első fordulóban csak úgy dacból mindenki bemenne a gyepre, mit csinálnának? és egyik klub sem fizetne a rendőrségnek? mi lenne?
megállna a bajnokság? vicc...

csakalila
2011 június 25,
...

Lehet hogy sokan nem értenek velem egyet, de össze kellene fogni a többi táborral, ez a javaslat egy vicc egyszerűen elfogathatatlan. Csak azt mondják meg az okosok ahol nincsenek ultrák(Paks,MTK,Kaposvár,Siófok,Győr stb.) miért ott van a legkevesebb néző? Tényleg a huliganizmus a legnagyobb probléma Mo-n, amikor retteg a vidék ,a korrupció egyre nagyobb méreteket ölt, a tévéből, rádióból ömlik a szenny?
Tényleg mindenért az ultrák a hibásak?
Orbán úr pedig a saját portáján tegyen rendet a fehérvári szurkolók csinálják a legtöbb balhét

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy
Módosítás: ( 2011. június 25. szombat, 09:56 )
 

Nap képe: Újpest FC-Ferencváros

A pirotechnika nem bűn!

a_pir_nem_bun

UTE 125 év kiállítás

125_1