A honlapunkon is rendszeresen publikáló szerző könyvét ajánljuk olvasóink figyelmébe!

Karcagi D: Közellenség - stadionokból az utcára, zavargások szurkolói szemmel

A könyv kapható a Casual streetwear boltban, valamint az Alexandra, Lira és Land, és a Szkítiák könyvesboltokban.

A könyv első fejezete kedvcsinálónak:

1, Ultrák és huligánok

„A futball jóval fontosabb annál, hogy csak a labdarúgókra bízzuk…” (egy ultra)

a, A futball és a szurkoló: egyik sem létezik a másik nélkül.

A világ legnépszerűbb játéka a labadrúgás. 205 országban létezik a sportág, világ- és Európa-bajnokságokat rendeznek és az olimpiákon is hivatalos versenyszám. A klubcsapatok is kialakították nemzetközi versenyrendszereiket. Óriási tömegbázisa van, népszerűsége miatt felfigyelt rá a média is, százmilliók nézik hétről hétre a mérkőzéseket. A többség természetesen a tévé képernyőjén keresztül, főleg itthon, Magyarországon. Azonban ha van egy kis eredmény, tömegek indulnak el nálunk is a stadionok felé. Elég, ha csak a nemrég lejátszott válogatott meccsre gondolunk: a Málta elleni világbajnoki selejtezőre harminchét ezer ember ment ki a Puskás Ferenc stadionba, ugyanakkor a hétvégi bajnoki labdarúgó mérkőzések össznézőszáma alig haladta meg a tízezret. Ha nincs eredmény, nincs néző, ha van eredmény, van néző – ennyi.

Nagyon nehéz összefoglalni a magyar szurkolói mozgalom történetét, hisz az ember hajlamos a múltról dicsérően, a jelenről lekicsinylően nyilatkozni. Nehezíti az összefoglalást az a sok idiotizmus, amit összehordtak rólunk, szurkolókról és huligánokról, hogy kik vagyunk valójában. Labdarúgásunk minőségének az esése egyértelmű tény, ugyanakkor a szurkolótáborok színvonaláról már sokkal árnyaltabb a kép, de ami biztos: a „rendszerváltozás” óta, a szurkolói tevékenységek sokkal magasabb szinten álltak és állnak mind a mai napig, mint a honi labdarúgás minősége. A focisták megküzdenek a pályán, mi meg egymással a lelátón. Hiszen: a futball sokkal komolyabb dolog, semhogy a labdarúgókra bízzuk.

b, A lelátó népe:

A lelátókon a nézők foglalnak helyet, akik a belépőjegy megvásárlása után foglalhatják el helyüket a jegyüknek megfelelő szektorban. A nézőknek három csoportját különböztethetjük meg. Az elsőbe – és az a nagy többség – csupán egy alkalmi közönség tartozik, akik ritkán járnak meccsekre, többnyire csak a hazaira, de ha nem megy a csapatuknak, akkor már otthon maradnak. A másik csoport az egyszerű szurkolók, akik minden hazai meccsen jelen vannak eredménytől függetlenül, de idegenbe nem igazán járnak, esetleg akkor, ha nagyobb tétű összecsapásról van szó (Magyar Kupa döntő, bajnoki címet eldöntő idegenbeli mérkőzés, rangadónak minősülő mérkőzések pl. Újpest- Fradi.) Általában a hosszanti lelátón foglalnak helyet. És végül van a harmadik csoport a tábor tagjai, akik majdnem mindenhol a kapu mögött tanyáznak.A tábor tagjai háromfélék lehetnek: ultrák, huligánok és töltelékek/divatemberek.

c, A tábor:

A táborról – a B-középről általánosan elmondható, hogy nagyon fontos a jelenlétük a nézőtéren, és mindhárom összetevőnek – igaz eltérő mértékben -, de fontos szerepe van abban, hogy a teljes összhatás megjelenjen.

A töltelékek/divatemberek azok, akik azért vannak a táborban, mert a kapu mögé a legolcsóbb a jegy és ezt tudják megfizetni. Próbálják keresni a helyüket, de inkább csak lézengenek, általában be is vannak piázva és a stadionon kivül gyakran kötekednek a sima járókelőkkel, illetve randalíroznak: metrókat rongálnak és hasonlók. Szurkolni szurkolnak és ha tömegesen vannak jelen, alaposan meg tudják dobni a hangerőt, nagy segítséget adva ezzel az ultráknak. Gyakorlatilag mindenki itt kezdi el a pályafutását, és innen lép tovább, aki komolyabban gondolja a dolgokat.

A közösségtudatot a legreprezentatívabban az ultrák képviselik. Az ultrák visznek életet a stadionokba. Látványos produkciókkal készülnek a mérkőzésekre és a csapat buzdítása mellett nagyon fontos számukra, hogy hangosabbak legyenek az ellenfél szurkolóinál, jobb hangulatot tudjanak teremteni. Az ultrák szurkolása a leginkább összehangolt és a legjobban megtervezett. Ők készítenek transzparenseket, dalokat írnak a csapatról és mivel ők szurkolnak a leghangosabban, a mérkőzések hangulata alapvetően tőlük függ. Buzdításuk, ellenszurkolásuk és bekiabálásaik hangosak, így az ő véleményük  hallható egy kívülálló számára a leginkább.  Magyarországon a legtöbb profi csapatnak vannak kisebb-nagyobb szurkolótáborai, amelyek olasz mintára jöttek létre és hagyományai is Olaszországban gyökereznek. Az ultrák alapvetően nem keresik a balhét, egyszerűen csak hangosabbak akarnak lenni, de miután a huligánokkal általában egy helyen helyezkednek el, gyakran belekeverednek a rendbontásokba.

A huligánok azok, akiknek fontos a meccs, ugyanakkor a pályán kívül is hirdetni akarják csapatuk felsőbbrendűségét, növelni klubjuk hírnevét és tekintélyét. Hiszen vitathatatlanul ez is hozzátartozik egy klub, egy csapat megítéléshez.[1] A huligánok keresik az alkalmat, hogy összetűzésbe kerülhessenek az ellenfél huligánjaival. A legtöbben állatnak tartják ezeket az embereket, pedig ők csak az ellenfél azon szurkolóit keresik, akik szintén hasonló mentalitással rendelkeznek. Természetesen szimpla, mezei szurkolók is belekerülnek ezekbe az összetűzésekbe, de elenyésző számmal, és ezeket a média szereti is felfújni. Az indokolatlan rendőrségi fellépések sokkal több sérülést okoztak az egyszerű szurkolóknak az utóbbi években, mint a huligánok. Jellemzően az idősebbek dominálnak ezekben a csoportokban, mégha adott esetben számszerűen sok is a fiatal. Az idősebb huligán tapasztaltabb, többet látott és többnyire erősebb is. A hierarchia az ultráknál is erős, de a huligán csoportoknál ez még erősebben jelentkezik.

Az évezred fordulója óta Magyarországon kissé elmosódtak a határvonalak az ultrák és huligánok között. A mai napig léteznek a szó klasszikus értelmében vett ultrák, aki csak a csapatuk buzdításával foglalkoznak (Ultra Viola Bulldogs Újpest) és vannak kifejezetten huligán felfogású csoportok (Szövetség Kispest, 16-os Ferencváros, Sturm und Drang Diósgyőr, Viola Kaos Újpest), a kettő között viszont megjelentek az ún. rosszalkodó csoportok, akik ultraként szurkolnak, de ha kell, odaállnak,  vagy akár keresik is a bajt (Red-Blue Devils Székesfehérvár, Green Monsters Ferencváros). Ez lett napjainkra a legszélesebb réteg, a két, klasszikus értelemben vett kategória már évek óta visszaszorulóban van.[2]

Az nyilvánvaló, hogy a szervezett szurkolói csoportok megszületése, itt nálunk Magyarországon a rendszerváltáshoz köthető, ekkortól kezdődött meg a szurkolótáborok polarizálódása. Az ekkor elinduló szurkolói kezdeményezések (1991 Ultra Red Boys Kispest, 1992 Ultra Viola Bulldogs Újpest) gazdag táptalajra találtak azokban a tömegekben, akik akkor még nagy számban jártak meccsekre. Jó létszámok, hangos szurkolás jellemezte a ’90-es éveket.

Aztán a futball színvonalesésének következtében általánosságban véve a szurkolók létszáma is csökkeni kezdett – főként az első két kategoriába tartozók, azaz az alkalmi közönség és az egyszerű szurkolók kezdtek el-elmaradozni. Erről a média szerint természetesen mi tehetünk, mi azonban inkább az MLSZ-ben keressük a bajok fő okozóját és egyértelműen a labdarúgás színvonalához kötjük a létszámcsökkenést. Hiszen ma már semmi nem fogja meg a fiatalokat a pályán látottakból, ha kijönnek a stadionokba. A legtöbb esetben minősíthetetlen produkciókat látunk hétről-hétre a néhol omladozó, életveszélyes stadinokban irreálisan magas jegyárak mellett. Többnyire végig kell szenvedni a 90 perceket  így sokan elmaradoznak mindhárom tágabb csoportból.[3] A többségnek Fontosabbá válik a család, a barátnő, nem törik kezüket-lábukat az emberek, hogy szabaddá tegyék magukat. Ha éppen nincs semmi, akkor eljön.

Ebből következően az is tény, hogy a táborban sok ember nem a foci miatt van a lelátón, hiszen ahogy egyre színvonaltalanabbá vált a bajnokságunk, úgy tolódott a többségnél a foci felől a társaság irányába a motivációs tényező jellege, és sokan valóban csak a hangulatért járnak meccsre. És egyedül ez a hangulat, a táborok által létrehozott atmoszféra foghatja meg a fiatalokat, a „kapu mögötti miliő”. Ugyanakkor általánosságban véve a táborok létszáma is megcsappant, az ultráké, a huligánoké egyaránt, nem járnak ki akkora tömegek és nincsen akkora utánpótlásbázis sehol, amivel fent lehetne tartani még ezt az egyre csökkenő szurkolói színvonalat is.

A kevesebb létszám miatt viszont a szervezettség erősebb lett – úgy gondolom, nálunk Újpesten mindenképp, de máshol is. Hiszen a szervezett szurkolótáborok csoportokat illetve közösségeket alkotnak, melyek megteremtik a saját világukat.

d, Élet a lelátón: egy külön világ

A médiának és a média által juttatott pénzből élő futballkluboknak az első számú érdekévé vált, hogy a mérkőzésekből médiaesemény váljon. Ennek a rendszernek médiafogyasztókra van szüksége, nem pedig elkötelezett szurkolókra. Fogyasszon a néző, és fogja be a száját: ne legyen balhé, ne legyen számonkérés a gyengébb produkciók után, ne kritizálja senki a kétes ügyleteket.  Így nyugodtan mondhatjuk, hogy a táborok össztűzbe kerültek: egyszerre akarják eltakarítani az útból a futball vezetői (MLSZ vezetők, klubelnökök) mindenféle zéró toleranciával, a média urai, akik folyamatosan gerjeszti a hangulatot a szurkolók ellen,  és a rendőrség is.[4] -  akik minden hétvégén a szurkolókon gyakorlatoznak.  Az igazi szurkoló a célkeresztbe került, és a közössége, amiben él és mozog  a rendszer ellenségévé vált.

Ezek a közösségek csoportokból állnak, amelyeknek saját értékrendje, gondolkodásmódja, jel- és szimbólumrendszere van. A csoportokba nehéz bekerülni. Bekerülni persze be lehet, de ahhoz, hogy valakit elfogadjanak, el legyen fogadva, teljes értékű tagként legyen számontartva: az már igen nehéz.  Nagyon belterjesek a csoportok, befelé építkeznek, egy nagy baráti társaság, amely legfőbb jellemzője az, hogy nagyon összetartó.

A legtöbb csoport létszáma folyamatosan csökken, de ez alapvetően talán nem baj. Általában 15-20-25 fős csoportok vannak, ami ideális szám, de például az újpesti Ultra Viola Bulldogsnak 66 fizető tagja van. A sok tagot nehéz kontrollálni, egységben tartani, 30 fő felett óhatatlanul is elindul(hat) egy klikkesedési folyamat, igaz, ez több mindentől függ: az UVB esetében például egy 17 éve folyamatosan működő csoportról van szó, ott jobban lehet kezelni ezeket a dolgokat.

Minden csoportnak van egy elnevezése, neve, amelyet a tagok találnak ki. A névadás egy nagyon fontos tényező, az identitás egyik legfontosabb eleme.  Ha általánosságban nézzük, háromféle típust különböztethetünk meg: helyre utaló nevek: Stormcorner (Békéscsaba), Keleti Front (Nyíregyháza), MecsekAlja (Pécs) Turul Ultrái (Tatabánya) Dunakanyar Ultrái (Vác) illetve emellett a stadionban elfoglalt helyük szerint is (16-os szektor, Seven Side (Ferencváros);  a színekre utaló nevek azok, amelyek talán a legszélesebb skálán mozognak: Green Monsters (Ferencváros), Green-White Army (Haladás), Red-Blue Devils (Videoton), Ultra Viola Bulldogs, Viola Kaos (Újpest) illetve a jellemző tulajdonságokra utaló nevek: Angol Brigád (Újpest), Party Brigád, Új Generáció (Ferencváros), Szövetség (Kispest), Bajtársak (Diósgyőr).

Általában minden csoportnak van saját transzparense, drapija, rudas zászlója, hogy ezzel jelezze a nyilvánosság felé az ottlétét az adott mérkezősen.  Minden csoport a saját transzparenese előtt foglal helyett. Egy valamirevaló ultracsoportnak csapata összes találkozóján jelen kell lennie és ezt a drapijával, zászlójával tudja bizonyítani.[5] Az idegenbeli túrák egyik nagyon fontos eseménye a csoportoknak, nem véletlenül szól mindig az örök újpesti dal: „Az egész világot átutazom, érted Újpest, nagy csapatom, mindig, mindenhol veletek lesz, a violák szeretete!” Ez az az alkalom, amikor az egész napot együtt tölti a társaság. Már napokkal előtte megindul a szervezés, és mindenki izgatottan várja az indulás pillanatát. Ezek a csoportos utak főleg busszal (a távolabbi helyekre) vagy vonattal történnek, a huligánok pedig többnyire autókkal teszik meg az adott távot.. A buszos utakon eléggé összrázódik a társaság az elfogyasztott alkohol – és néhány csoport esetében a különböző könnyű drogok hatására.[6] A gyakori megállók alkalmával jópár benzinkút mínuszos szendvics és sör forgalmat szokott csinálni. Nem azért teszi a többség, mert szüksége van rá, hanem mert egyszerűen ez is hozzá tartozik a túrához. Ez nem magyar jelenség, ez így van az a világ minden táján, a szurkoló az ilyen. Fosztás van, ez tény. Több csoport próbál tenni ez ellen, például a debrecenieknél már évek óta nem fordul elő, de ezek ma még inkább egyedi jelenségek..

A jelenlét mellett a szurkoló egyik legnagyobb ismérve természetesen maga a szurkolás. A meccs alatt, sőt már a meccsnek a napján is felfokozott állapotban vagyunk, hiszen rajongott csapatunkért küzd mindenki, ki így, ki úgy, de egy dologban (eltérő hatásfokkal ugyan) egyformán: szurkolással (vagy adott esetben a tiltakozás jeleként hallgatással).

Maga a szurkolás természetesen a dalok éneklésével történik, amely dalok a szurkolók által születnek. Ezek a dalok nem csak a csapatok éltetésére szolgálnak, hanem komoly közösségösszetartó erejük is vannak.[7] Nem véletlen, hogy a kapu mögött azért folyamatosan meg szokott telni a lelátó. A dallamok túlnyomó többsége más országokból érkezik (többnyire Olaszországból) és nem ritka, hogy trágár szavak is szerepelnek benne. Attól függően, hogy milyen célból és kinek készülnek ezek a dalok, négy osztályt különböztethetünk meg: a leggyakoribb természetesen a saját csapat biztatására írt dalok, amelyekben általában megjelenik a kedvenc csapatunk neve - ezeknek a daloknak alapvetően a buzdítás, a győzelemre segítés a célja. Ilyennel minden szurkolótábor rendelkezik, de többségében egyénre szabottan.[8] Vannak viszont olyan dalok is, amelyeket több szurkolótábor is énekel, és amelyeknek a szövegeik majdnem teljesen megegyeznek a különböző – adott esetben rivális – ultrák által énekelt dalokkal, annyi változással, hogy saját csapatuk nevét helyettesítik a szövegbe[9]. Természetesen az ellenfelet szidó dalok, rigmusok a másik nagy csokor, hiszen majdnem minden csapatnak vannak ősi riválisai, ezeknek szövegei többnyire trágárak, gúnyosak, és irónikusak.[10] Ezenkívül természetesen népszerűek a legnagyobb tömegeket megmozgató egyszerű skandálások („Hajrá lilák”, „Hajrá Fradi”, „Csak a Kispest”, „Di-ós-győr”) illetve az olyan rigmusok is, amelyeket mindenki használ: („Mindenki szurkoljon”, „Harcoljatok”, „Ébresztő”)

A verbális szurkolásnak nagy szeletét képezik a szervezett bekiabálások is. Ezek azok a megjegyzések, amelyeket a drukkerek spontán, tömegesen ordítanak a nézőtéren. Ez a kategória azért különálló, mert nem előre tervezett és nem a csapatnak szól. Többféle verzió is létezik, első helyre természetesen az ellenfél szurkolóinak címzett bekiabálások („Zeg-zeg-zeg, buzi Egerszeg”, „Szar Ferencváros”, „Mocskos lilák”) aztán bíróknak történő bekiabálások („Mocskos csaló”)  a médiának címzett bekiabálások is igen elterjedtek, hisz a gyakran elferdítik az igazságot („Buzi RTL!”).

A rendőrség felé is vannak bekiabálások rendszeresen, hiszen állandóan ott vannak a nyakunkon („Rendőrállam”, „Szar készenléti, utálunk szar készenléti” legújabban pedig a „Sün, sün, sün!”)[11] illetve a politikai tartalmú bekiabálások („Igenis van cigánybűnözés!” „Szar Szlovákia!”)

A dalokat általában a vezérszurkoló, az előénekes (capó) kezdi el és ehhez csatlakoznak a többiek. Többször ismétlődnek a dalok, amelyek optimális esetben egyre hangosabban szólnak, egyre nagyobb hangerővel, ezzel mintegy ritmust adnak a szurkolásnak. Az énekléshez hozzákapcsolodik a fizikai szurkolás is, amely a maga vizualitásával még intenzívebbé, látványosabbá teszi a szurkolást. Ilyen például a fej feletti tapsolás, vagy a háttal szurkolás, amikor mindenki hátat fordít a pályának, és úgy ugrál, buzdítja a csapatot, miközben az azonos sorokban lévők egymás vállát is átkarolhatják. Ez lehet az egyik legfurcsább és legnehezebben érthető, magyarázható szokás egy kivülűállónak. A válasz az ultramentalitásban rejlik: ez azt fejezi ki, hogy az ultra feladata nem a meccsnézés vagy a meccsjelenetek lereagálása elsősorban, hanem a szurkolás, és annak minősége, hangereje, amely sohasem függhet az eredménytől vagy a csapat mutatott játékától.[12] A másik látványos a dolog a félmeztelen szurkolás, amelyben erejüket, bátorságukat mutatják az ultrák és huligánok, olykor az ordító hidegben is, csak azért, hogy mindenki lássa, őket nem zavarják a szörnyű időjárás viszontagságai sem.

A rigmusok mellett a rövid üzenetek a másik fontos önkifejezési formája a a szurkolóknak. Ezeket az üzenet jellegű transzparenseket el kell különítenünk a már fentebb említett csoporttranszperensektől (drapiktól). Az üzenet jellegű transzparensek is a kerítésen jelennek meg, általában pár percig szoktak fent lenni, de ha fontos a mondanivalója, akkor akár az egész félidőben, esetleg az egész meccsen kint lehetnek. Főleg a csapatnak szólnak („Az Újpest mi vagyunk”, „Becsaptatok minket!” „Szégyen!”) de előfordulnak politikai tartalmú üzenetek is a kerítéseken (Ébredj magyar! Előrehozott választásokat!) A transzparenseken kívül vannak még az egész stadion által látható, pár percig felmutatott sima kiírások, egy-egy rövid üzenettel, amikkel általában az ellenfél szurkolótáborának illetve a szélesebb nyilvánosságnak üzennek a csoportok és amelyek szintén nem ritkán politikai tartalommal is bírnak.

Szintén vannak különböző kétrudas zászlók, amelyeknek egy része a csapat biztatására, másik része az ellenfél bosszantására készülnek.

Fontos része lehet az ún. koreográfiáknak is a transzperens. A koregráfiákat az ultrák készítik, a saját pénzükből finanszírozzák és ők maguk készítik el. Ennek is nagy közösségerősítő vonása van, hiszen a napokig tartó jókedvű közös munka és egy jól sikerült látvány utáni elismerő szavak mind-mind erősítik a csoportkohéziót. Általában a meccs elején kerülnek bemutatásra, és többnyire a csapatnak szólnak ezek az élőképek, melyek a legtöbbször pozitív tartalmúak, és amelyek akár több ezer embert is  megmozgatnak. [13]

Fontos kellékek a hovatartozás szempontjából a sálak, egyenpulóverek, kabátok, sapkák, melyek célja az, hogy megkülönböztessék a csoporttagok magukat a többi szurkolótól. Ez a célja a különböző tetoválásoknak is, amelyek nagyon elterjedtek a csoporttagok között. Az erőszakosabb mentalitású csoportoknál szinte mindenkinek van valamilyen tetoválása, főleg a futballhoz, illetve a magyarsághoz fűzödő motívumok azok, amik dominálnak.

Természetesen megkülönböztetünk csoporton belüli szerepeket is. Első helyen megkülönböztethetjük az előénekest, aki nyíltan vállaja vezető szerepét, szervezi a tábor tevékenységét és gyakorlatilag egy személyben prezentálja a tábort valamint viselekedésével mintát ad. Neki van a legnagyobb felelőssége, kimondatlanul is felelősséget vállal a csoportokért. Az előénekes mellett vannak dobos(ok), aki(k) az ő munkáját segíti(k). A csoportoknak vannak csoportvezetői, akik a többi csoport felé (netán a klub felé) képviselik a tagjaikat. Ha valami nagyobb megmozdulás van, előtte a csoportvezetők egyeztetnek és az ott elfogadott döntés lesz az iránymutató magatartás, amelyhez mindenkinek tartania kell magát. A csoport pedig egyénekből áll, akik közös érdekek alapján együttműködnek, egységgé szerveződnek. Így alakul ki a táborok egysége, amelyben a huligánok mindig egy önálló egységet alkotnak.

A médiában az egyik legtöbbet emlegetett jelenség a huliganizmus: “A futballhuligánokról semmit sem tudunk. Pedig köztünk élnek. Évtizedek óta létezik ez a szubkultúra, amely  - mint mondják - megmételyezi a futballt.[14]”

A futballhuliganizmus egy lázadó dolog, nem egy szokványos valami. Minden korszak kitermeli a maga lázadó rétegét. A klasszikus huliganizmus definíciójára Antonio Roversi általánosan elfogadott meghatározását idézem, ami meg is felel a valóságnak: “A labdarúgó-huliganizmus kifejezés a durvaság minden olyan formájára utal, amely a nézők között zajlik le. Az elnevezés Angliából ered, ahol először jelent meg, s ahol igen nagymértékűvé vált. A jelenséget a vandalizmus és a szisztematikus, véres agresszió keverékeként írhatjuk le, amely a fiatalok bizonyos csoportjára jellemző, s amelyet a hasonló korúak ellen követnek el a stadionon belül és kívül. Ezeknek a csoportoknak múltja van, amely túlmutat a fizikai durvaság határain."[15]

Ma már a klasszikus huliganizmus, mint fentebb is említettem, visszaszorulóban van. A stadionban a különböző csapatok szurkolóinak fizikai érintkezése szinte lehetetlenné vált: nem nagyon van lehetőség meccsnapon találkozni és verekedni az ellenfelek szurkolóival. Ennek több oka is van: első helyre a rendőrség magasabb felkészültsége kivánkozik – már nem lehet megcsinálni azt, amit akár pár évvel ezelőtt - hiszen a régi tányérsapkás rendőrök helyett tetőtől - talpig beöltözött, teljesen kiképzett droidok vigyáznak arra, hogy ne bántsuk egymást. Olyannyira vigyáznak már ránk, hogy állandóan csesztetnek mindenkit, és biztos erőfölényük tudatában nagyon gyakran aránytalan rendőri fellépések fordulnak elő, - amelyekről persze nem lehet cikkeket olvasni. Ezek nemcsak nálunk, hanem külföldön is léteznek, és amelyek már halálos áldozattal is jártak.[16] Ők semmiben sem különböznek tőlünk, köztük és köztünk csak egy jelvény a különbség, amelynek birtokában ők büntetlenül megtehetnek bármit – elég, ha csak az agyonvert ferencvárosi Simon Tibor esetére gondolunk, ahol egy szolgálaton kívüli készenlétis is a gyilkosok között volt. Természetesen simán megúszta. A szurkolók első számú ellensége már régóta a rendőrség. Második helyre a biztonsági szolgálat kerülhet, akiknek tagjai a régebbi huligánokból kerülnek ki.[17] Harmadrészben pedig rengeteg ügye van mindenkinek: olyan büntetési tételek vannak, amik a lopással, rablással, sikkasztással egyenértékűek. Jóval nagyobb figyelmet szentelnek ránk, mint amekkora maga a probléma. Ha pofon vágod a az ellenfél szurkolóját, (aki szintén verekedni akar veled) vagy netalán a bírót,  jó esély van arra, hogy körülbelül annyit kapsz, mintha megölnél egy embert, (akiknek általában megharmadolják a büntetését, márha egyáltalán  elítélik őket), de legalábbis jóval többet, -  hogy ne csak általánosítsak - mint amennyire mondjuk Császár Elődöt vagy Princz Gábort ítélték. Az egyik bedrogozva halálra gázolt egy rendőrt, a másik pedig milliókat sikkasztott. Nehéz  magyarázatot találni arra, hogy a rendőrséget miért  éppen mi foglalkoztatjuk a legjobban, és miért nem az ilyen ügyek vagy a cigánybűnözés kapcsán mozgósítják az energiákat. Hisz esetünkben a dolog csak arról szól, hogy van két csoport, akik találkozni szeretnének egymással,  a külső tényezők – a civilek – kiiktatásával,  mert össze akarják mérni az erejüket.

Tény, hogy ezt a dolgot  senki nem érti meg az érintetteken kivűl. Hogy miért akar az egyik a másik táborral verekedni. Kétségtelen, nehéz  megmagyarázni ezt egy kívülálló számára.

Maga a verekedés egy preztízskérdés mindenki számára. A legfontosabb  esemény arra, hogy felmérje az adott társaság, hogy ki hol tart, ki a jobb, melyik közösség erősebb, melyik tábor összetartóbb, ki mennyi embert tud mozgósítani. Ezeknél a közösségeknél ezen tényezőknek nagyon fontos szerepe van. A cél megmutatni azt, hogy a másiknál jobbak vagyunk és felmérni a csoporton belül, hogy kire mennyire lehet számítani. Hiszen lehet, hogy valaki valakiről azt hiszi, hogy nagyon jó barátok, aztán egy balhé alkalmával meg otthagyja a szarban. És akiről azt hiszi, hogy utálja, kiáll mellette.  Ezek a dolgok ilyenkor letisztulnak, és másodpercek alatt kiderülnek az emberi kapcsolatok.  Az alábbi idézet életszerűen ad betekintést:

„A legjobb érzés, amikor egy olyan idegen város utcáján sétálgatunk a saját csapatunk mezében-sáljában pár igazi barátomal, ahol egyébként gyűlölnek minket és a csapatunkat. Tudjuk, hogy bármikor felbukkanhat egy komolyabb, sokkal nagyobb brigád. Olyanok, akik csak ránk várnak, mert tudják, hogy eljöttünk és persze nekik minden vágyuk az, hogy elkapjanak minket. De ezt mi nagyon jól tudjuk, hiszen ezért mentük oda. Hogy keressük a bajt, a lehetőséget! Hogy megmutasuk egymásnak, hogy mindíg számíthatunk egymásra, hogy megmutassuk az ellenségeinknek, hogy itt vagyunk és készen állunk az ütközetre! Éppen egy kocsmában isszuk jól megérdemelt sörünket, amikor végre megjelennek. Itt vannak, akikre vártunk. Repülnek a korsók, üvegek, székek, és indulhat az igazi móka! Aztán akár elhasalsz, akár nyersz, büszkén gondolunk majd vissza ezekre a napokra és pillanatokra, mert tudjuk, hogy ott voltunk, megcsináltuk!”

Mi már beleszülettünk az ellentétekbe, adottak voltak. Ezek különböző módon alakulhattak ki, főleg a helyi rivalizálás alapján teremtődtek meg ezek az ellenségpárok, ilyen ellenségként kezelik egymást Magyarországon: a Ferencváros – Újpest, Zalaegerszeg – Szombathely, Diósgyőr - Nyíregyháza – Debrecen, Győr – Sopron, de régi sérelmekből is komoly ellentétek kerekedhetnek: elég ha csak a kispesteikre és fehérváriakra gondolunk

Ezek a meccsek a legfontosabbak számunkra, kitüntetett eseményként kezeljük ezeket a napokat, hiszen ilyenkor tudjuk megmutatni magunkat a másiknak és adott esetben akár össze is csaphatunk velük. A játék közben természetesen feszültebb hangulat alakul ki, ha az ellenfél szurkolótáborárával nem vagyunk jóban. Természetes, hogy egy Fradi-Újpest, -vagy más, fentebb említett derbi-  nemcsak magáról a pályán folyó játékról szól, hanem a figyelem a lelátóra is irányul, és a szurkolásra aktívan hat a másik tábor viselkedése is.  Sőt előfordul, hogy nem is egymás ellen játszunk, mégis egymást szidjuk – ezen persze sokan meglepődnek.  Főleg, ha nem is vagyunk egy osztályban. Miért van ez? Erre a kérdésre lehetne valamit racionálisan okoskodni, de ezt érezni kell.

Magyarországon nagy ellentétek vannak, de van egy szabály, amely nincs kimondva ugyan, de íratlanul létezik: lehetőség szerint vigyáz mindenki a másikra. Nálunk még nem volt haláleset, ellentétben nagyon sok más országgal. szemben  Vannak páran, akik használnak eszközöket, de ezt nem lehet általánosnak mondani. Andy Nicholls írja a Scally könyvében, hogy igazából mindig is használtak fegyvereket a bandák, amióta létezik ez a "gang" fogalom. Háborúban is lőnek, bombáznak stb, ez ugyanolyan, csak "lekicsinyítve" a számokat és a fegyverek erősségét.[18] Szerencsére nálunk csak pár ember használja, főleg olyanok akiknek nincs önbizalmuk és gyengének érzik magukat. Ezeket a többség megveti. De miután nálunk az egyes csoportok jól informáltak a többi csoportról, gyakorlatilag már névről ismerjük egymást, így joggal remélhetjük, hogy a továbbiakban sem esik komoly baja egyikünknek se.

Előfordult párszor régebben, hogy válogatott meccseken is volt balhé. Ez senkinek nem tetszik, azonban sokszor ez az egyetlen egy olyan alkalom adódik, amikor érintkezésbe lehet lépni a másik csapat szurkolóival.[19] Rossz dolog, de nem általános jelenség. A válogatott meccseken nagyon sok olyan huligán van, aki egy kis csapathoz tartozik és ez az egyetlen esélye, hogy együtt, komoly létszámban zúzzál valahol, ahogy ezt tettük mi is, amikor a románokkal vagy a szlovákokkal, németekkel kerültünk össze. Sajnos az utóbbi jópár évben rendre olyan csapatokat kap ki válogatottunk, amelyekre nem érdemes készülni: Svédország, Málta, Dánia már évek óta egy csoportban van velünk és a többi ország szurkolói se jelentenek motivációs erőt. Mindenki várja a kedvezőbb sorsolásokat.

[1] Az MTK hiába volt bajnokcsapat számtalanszor, szurkolók hiányában senki nem vette őket komolyan.

[2] Ezek a folyamatok persze bizonyos mértékben a kényszer hatására, törvényszerűen történtek, amelyet lentebb, részletesebben is ki fogok fejteni.

[3] Ékes példa erre a debreceniek este, akik hiába nyertek három bajnoki címet, a nemzetközi sikertelenség, az élvezhetetlen játék, és a vezetőség hozzáállása sok szurkolót demoralizált. Ezzel magyarázható az idegenbeli létszámunk csökkenése is. Illetve néhányuk a focitúrázásokról az utóbbi években átcsoportosították idejüket, pénzüket a kézimeccsekre, mert ott legalább színvonalat is láthatnak.

[4] Balázs Gábor (Élet és Irodalom 2008. Február 15., 07. szám)

[5] A transzparens mellett a zászlók is nagyon fontos kellékek, a látvány mellett komoly közösségösszetartó ereje is van, egy szimbólum. Nem lengetheti akárki a zászlót.

[6] Közel se olyan mértékben, mint ahogy a Futball Factory című filmben van jelen.

[7] Nagyon gyakran előforduló szavak ezekben a dalokban a „hűség” „becsület” „dicsőség”  „büszkeség”

[8] “Újpest, ez a dicsőségünk, csak érted élünk! Akárhová veled megyünk mindig, mindenhol ott leszünk!”

[9] Fehérvár: “Ha egyszer meghalok, akkor is rád gondolok, a síromon: Videoton.”

Debrecen: “Ha egyszer meghalok, akkor is rád gondolok, Én kedvencem, Csak a Debrecen!”

[10] Újpest: “Álé, álé. Anyátok kurva volt, álé, apátok paraszt volt, álé, fradisták lettetek, álé!”

Fradi: “Ha megölnek egy lilát, sírnak a parasztok, siratják a buzik és a pedofilok, de ha még egy meghal, ne sirassa senki, csak az Újpest Ultras, paraszt gyökerei, álé-álé-áléálé-óóó, faszopó Újpest!”

[11] A sün a készenléti rendőrség egyik kiemelő formációja, amelynek során a célszemélyt  körbeveszik ún. sün alakzatban. Valamelyik nemzeti ünnepünkön egy, a miniszterelnököt kritizáló embert vettek így körbe, és hangos „Sün, sün” kiáltással emelték ki a nyugdíjasok által fenyegetett embert. Annyira nevetséges volt, hogy számos paródia született az interneten, (az eredetit nem lehet übeelni) illetve a tüntetéseken és meccseken is elkezdi kiabálni a tömeg, amikor megjelennek a rendőrök.

[12] Persze a gyakorlatban ez nem könnyen kivitelezhető dolog, csak a legjobb csoportok képesek erre.

[13] Általánosságban nézve sokak szerint a koreók terén a leglátványosabb a visszaesés. Ennek a foci színvonala és a létszámok csökkenése mellett a táborokban is lehet keresni az okát. Több idősebb ultra panaszkodik, hogy kevés a nem pénzben kifejezhető „hozzáadott érték”, amiben annak idején annyira jók voltunk (koreó ötletek, többnapos munka).

[14] http://www.focitipp.hu/?content=cikkek&id=1665

[15] http://www.socio.mta.hu/mszt/19953/foldesin.htm in: Antonio Roversi: Football Violence in Italy International Review for the Sociology of Sport 1991 26: 311-331. p.

[16] A közelmúltban Olaszországan egy római DJ-ét, a Lazio szurkoló Gabriele Sandrit egy rendőr „véletlenül” lelőtte egy parkolóban, ahol Juve és Lazio drukkerek verekedtek össze. Ahelyett azonban, hogy egy–két pofon beszedésével eldöntötték volna a szurkolók, ki a jobb, a rendőrök lelőtték az egyiküket.

[17] Azok, akik régen huligánok voltak és csinálták a balhét, a biztonsági cégek keretein belül arra ügyelnek, hogy ne tudják azt csinálni az emberek, amit régen ők is csinálták. Természetesen pénzért cserébe. Sokakat belekényszerítettek ebbe, megfenyegetve, hogy eljárás fog ellen indulni, ha nem veszi fel a mellényt, míg mások csak a pénzért vállalták el. Ez egy zseniális húzás volt a rendőrség és az NBH részéről, hiszen legális munkát adtak nekik.

[18] Andy Nicholls: Confessions of a Categorie C Football Hooligans, 2002

[19] Nagy port kavart, amikor a zöldek betámadták a diósgyőrieket annak idején. Hangos volt akkor a sajtó ettől, de az előzményt sem ártott volna hozzátenni: az azt megelőző héten Diósgyőr-Fradi volt és a diósgyőriek hatvanan támadtak meg nyolc zöldet. Aztán a fradisták később véletlenül felismerték a diósgyőrieket. Máshol nem lehet elkapni őket.

Hozzászólások (1)

RSS-csatorna hozzászólásai

Szólj hozzá Te is!

Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!