GYŐZTÜNK!
Írta: Geri    2009. október 03. szombat, 22:27    PDF Nyomtatás E-mail

Megnyertük az őszi szezon legfontosabb meccsét!

ujpest_fradi_2009_1

Hatalmas várakozás előzte meg a rangadót, ami a pályán nem hozott színvonalas küzdelmet, de egy Derbin nem is ez a lényeg, hanem a GYŐZELEM, amit  fiúknak sikerült kiharcolniuk.

Szurkolói szempontból az események már kora délután megkezdődtek, amikor két, hasonló létszámú társaság került összetűzésbe Budán. Ebből a mieink kerültek ki győztesen, de természetesen nem egy kisebb csetepatéból kell levonni, a 2 tábor erejét.

Délutánra már mindkét oldalon a legkomolyabb brigádok gyűltek össze, a zöldek serege végül is vonattal érkezett meg Újpestre, de a zsaruk hamar levágták a szitut. Mindkét oldalból azonban kitört egy rész, akiknek egy Újpesti téren sikerült - nagyon rövid ideig-  egymással is találkozni, ezután a rendőrők már teljesen szétválasztották a feleket.

ujpest_fradi_2009_5

A Meccs előtt óriási tömeg a Mildenbergeren, lassú bejutás, a hírekkel ellentétben azonban semmi komoly ellenőrzés nem volt, sem nálunk, sem odaát.

A D szektor szerintem még soha volt nem ennyire tele, ez a hangerőt, és a látványt nagyban segítette, a minőséget már kevésbé.

ujpest_fradi_2009_fradi

 

A zöldek ultrái egy egyszerű, de látványos kis zászlós koreót csináltak, a huligánjaik meg teljesen megtöltötték a szélső szektort.

 

A Lila koreo a legendáinkról szólt, a látványos élőképen, az arcképek megfestése kifejezetten igényesre sikeredett, sok munkája volt benne az ultráinknak, gratula érte! Érdekes volt, hogy a nagy gyűlőletben, a himnusz hangjai egy percre "egységesítették" a feleket, akik aztán persze megint egymásnak estek! A szurkolásba mindkét fél sokat beleadott, a mi dalainkba sokszor bekapcsolódott az oldallelátó is, ami azért nagyott ütőtt!

Maga a meccs elég lapos volt, kevés helyzettel, csak a küzdelem dominált. Aztán a félidő vége előtt pár perccel sajnos megtáltosodott a sok ingyen kockacukortól lipicai, és a beadása után találtak egy gólt a zöld-fehérek. Szerencsére a következő támadásból Kabát kiegyenlített, így lélektanilag, mi kerültünk ki jobban a gyors gólváltásból.

ujpest_fradi_2009_6

 

Szünetben a zöldek hadakoztak egy kicsit a rendőrőkkel, a lelátó alatt. A második félidő pirozással indult, aztán folytatódott a kevés helyzetes küzdelem, de ebben a félidőben már egyre inkább fölénybe kerültünk, volt egy szép Tóth Norbi kapufa,  és a 87.-ik percben Rajczi parádás fejessel vette be, a hét közben hirtelen felgyógyult máltai kapus hálóját!

 

 

ujpest_fradi_2009_jatekosok_1

 

2-1! Megvan, GYŐZTÜNK!

Elkezdődhetett az óriási ünneplés 9 ezer Újpestivel a Szusza Ferenc stadionban!

Nagyon fontos győzelem volt ez, remélem sokan megmaradnak a lelátón, a pozitiv élmény hatására!  3 évnyi várakozás után, ez volt az egyik legfontosabb Derbi a 205-ből!

A szurkolóink nem is akarták abba hagyni az ünneplést, fantasztikus érzés volt, hogy hosszú percekig mindenki a helyén maradt, ünnepelt, dalolt folymatosan, még a csapatot is visszatapsoltuk!

Tökéletes este, köszönet érte minden Újpestinek!

A képek felkerültek a FOTÓ menüpontba!

Hozzászólások (1)Add Comment
Viola Kaos
2009 október 05,
...

első!smilies/smiley.gif
A cikk jó egyébként!smilies/cool.gif

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy
Módosítás: ( 2009. december 17. csütörtök, 01:22 )
 

Fidelity 2002-2011

A pirotechnika nem bűn!

a_pir_nem_bun

UTE 125 év kiállítás

125_1