Ha lepontoznák a pénteki meccset...
Írta: greg    2010. augusztus 29. vasárnap, 12:40    PDF Nyomtatás E-mail

1-0_300_200_1A hidegzuhany nem csak a tegnapi találkozó közben érte a játékosokat és a szurkolókat, hanem a végén is, amikor Tischler Patrik Takács Zoltánt túlugorva a földre, majd a hálóba fejelt.

Az első félidőben elképesztő fölényben játszottunk, futószalagon jöttek a szögletek és a gólhelyzetek, de vagy Szatmári volt a helyén, vagy nem találtunk kaput, de amikor már talán a hazaiak is elkönyvelték, hogy gólt kapnak, akkor Pollák közeli fejesénél a felsőléc mentett.

A második játékrészre azért egy erősebb MTK futott ki, de még mindig nálunk volt a kezdeményezés, és több lehetőségünk volt, mint a kék-fehéreknek. Miközben néztem a meccset, nem bírtam kiverni a fejemből, az első számú „szakkomentátori” közhelyet, miszerint a sok kihagyott helyzet megbosszulja magát, és végül tényleg így lett. Nagy kár, mert ezt az MTK-t el lehetett volna kapni, védekezése nem volt kifejezetten stabil, és gyors kontráikban is csak ritkán volt igazán veszély, ennek ellenére egy pontrúgás utáni szituáció eldöntötte a három pont sorsát.

Megszakadt így Mészöly Géza és csapatunk április óta jegyzett veretlenségi sorozata, helyenként kifejezetten tetszetős játékkal, de véget ért a széria. Jövő héten nem rendeznek NB I-es bajnokit, ettől független addig sem maradunk foci nélkül, egyből ma, 17:30 órakor idén már másodszor köszönthetjük fel a diósgyőrieket, akik most második csapatunkkal kénytelenek megmérkőzni az NB II Keleti csoportjában. Szlezák Zoltánék vélhetően először játszhatnak igazi meccshangulatban, a mérkőzésre a belépők 1000 forintba kerülnek, de a bérletek természetesen ma is érvényesek.

Egy hét múlva szombaton pedig a Bánka Kristóf Alapítvány és a Színészárvákért Alapítvány közös szervezésében az újpesti öregfiúkat láthatjuk, ahogy a Színészválogatott ellen lépnek pályára, utána pedig az Újpest szurkoló Egressy Zoltán Sóska, Sültkrumpli című darabját élvezhetjük, a Filmszemle díjas Sas Tamás rendezésében.

A tegnapi meccsről zárásképpen annyi, hogy a mutatott játékkal nem volt gond, de, ahogy Mészöly Géza is nyilatkozta, a koncentráción javítani kell. A csapatnak a válogatott programja miatt van most két hete a felkészülésre, szeptember 11-én a 6. fordulóban következik a szezon legfontosabb hazai mérkőzése, jön a 207. derbi!

Azért jó hír is jutott a hétvégére, Törőcsik András műtétje jól sikerült, legendás csatárunk azóta az intenzív terápiás osztályon pihen, természetesen továbbra is gyors felépülést kívánunk Törőnek!

Szurkolói Videó ITT! Kabibá képei ITT!

C_2

C_3

Hozzászólások (2)Add Comment
davidute
2010 augusztus 29,
...

Én mikor megtudtam hogy viszajön Mészöly Géza Újpestre kijöttem életem első meccsére Újpest ZTE 2-1. Szurkolás se volt de megtetszett az egész azóta kintvagyok minden pesti meccsen. Arra rájöttem hogyha folyamatosan kihagyjuk a helyzetek kb 70-80% hogy bekapunk egy golt.Megéltem első vereségünket szurkolóként és annyira megharagudtam a csapatra hogy Fradi ide oda én ki nem megyek ledobtam a sálat magamrol. De lenyugodtam és rájöttem hogy nincs világ vége tapasztalatlan szurkoló vagyok. Tavaly pakson kaptunk ki és nem történt semmi mégis teltház lett Újpesten. És most is az lett. Az utolsó percig fogom biztatni a csapatot szurkolással. ÁLÉ ÁLÉ ÁLÉ ÁLÉ óóó pinanyaló újpeeestsmilies/grin.gif Hajrá lilák Hajrá haladás

csakalila
2010 augusztus 29,
...

Ahogy ifj. Knézy mondja el vagyunk átkozva

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy
Módosítás: ( 2010. augusztus 29. vasárnap, 14:29 )
 

Fidelity 2002-2011

A pirotechnika nem bűn!

a_pir_nem_bun

UTE 125 év kiállítás

125_1