Tűzzel-vassal
Írta: greg    2010. augusztus 20. péntek, 19:46    PDF Nyomtatás E-mail

fireworksAmikor a Vasasra gondolok mindig a „Hajrá Vasas, Angyalföld” refrénű saccra 30 éves nóta ugrik be, amit az Illovszky Rudolf Stadionban szoktunk jobb híján hallgatni. Szerencsére ettől szombat este meg leszünk kímélve mindannyian, a piros-kékek azért ettől függetlenül itt lesznek, és az eddig begyűjtött hat pont alapján nem is feltett kézzel fognak kifutni a Szusza Ferenc Stadion gyepére.

Csapatkapitányunk, Tisza Tibor letöltötte eltiltását, így ha Mészöly Géza is úgy gondolja, akkor egyszerre lehet a pályára Sitku Illéssel és Rajczi Péterrel a támadósorban. Újoncot is avathatunk, az Olaszországból hazatérő Balogh Balázs a héten három éves szerződést írt alá klubunkhoz, és mivel már két hetet végig edzett a csapattal, nem ismeretlen emberekkel kéne együtt játszania a 20 éves ballábas középpályásnak.

Angyalföldön újra számíthatnak a szerb hátvédre, Dusan Mileusznicsra, kérdés Giovanni Dellacasa szem előtt tartja-e a jól ismert közhelyet, miszerint „Győztes csapaton ne változtass”, ha igen, akkor viszont Hrepka Ádám is a kispadon kezdi majd el a holnap esti meccset, hiszen a Győr elleni 2-1-es győzelemnél csak csereként állt be, a szintén magyar válogatott Lázok János helyére.

Ami a többieket illeti, a hátsó alakzat legerősebb pontja Tisza Tibor szerint még mindig Végh Zoltán, akin tényleg nem akar fogni az idő, és megkérdőjelezhetetlen a helye a Vasas kapujában. Előtte minden bizonnyal Balog Zsolt, Goran Arnaut, Gáspár József képviselik majd a rutint, és a sorok írójával az iskola válogatottban 9-es mezért küzdő fiatal Katona Máté próbálják majd megállítani a támadásainkat, igaz az egyébként serdülőkorában Újpesten játszó ballábas játékosra lehet, hogy egy sorral feljebb számít majd az olasz tréner. A szűrés Bakos Szabolcs és a hét éve Magyarországon profiskodó Csedomir Pavicsevics feladata lesz. Az angyalföldiek legerősebb pontja talán a támadósor, az NB I legjobb légiósai között számon tartott Karim Benounesre külön érdemes lesz figyelnie majd szélsőhátvédjeinknek, de a már említett Hrepka Ádámot és Lázok Jánost sem kell bemutatni egy magyar futballt követő szurkolónak sem. Centerként pedig még ott van a 9-szeres válogatott Ferenczi István, aki anno 6-os számmal szerepelt volna Újpesten, ha nem ír alá inkább a Vasashoz. Most némi meglepetésre visszatért a tizenharmadik kerületbe, és a Győr ellen meg is szerezte idei első gólját, igaz „csak” büntetőből.

A mérkőzés 20:00 órakor kezdődik, annak ellenére, hogy szombaton lesz a találkozó a Duna TV közvetít majd. A játékvezető Iványi Zoltán lesz, a hosszú hétvége középső napján tehát minden adott lehet egy kellemes meccsre, ahol remélhetőleg sok Újpest szurkoló előtt szerezzük meg első hazai győzelmünket a szezonban.

Hozzászólások (0)Add Comment
Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy
 

Fidelity 2002-2011

A pirotechnika nem bűn!

a_pir_nem_bun

UTE 125 év kiállítás

125_1