| McStay: Hazaküldtük azt a skót drukkert, aki zöld-fehérben jött az edzésünkre | ||||
|
|
- pepsifoci.hu - – Múltamból fakadóan számomra sokáig a zöld-fehér szín volt a legfontosabb, de most más a helyzet. A legfontosabb ezen a héten csakis a lila, és utána is persze. Nagyon sok skót ismerősöm jön a meccsre, nagyon jó tapasztalat lesz nekik látni a derbit. Már az első perctől kezdve azt hallom, mióta csak Magyarországra jöttem, hogy ez egy nagyon speciális esemény lesz. Egy perce voltam az országban, amikor a reptéren a taxis kérdezte, ismerem-e a Fradit. Mondtam, hogy igen, erre jött az újabb kérdés, valóban tudom-e, mekkora nagy derbi lesz. Már akkor is tudtam, itt valami különleges dologról beszélgetünk. Aztán most eljött ennek az ideje, és tényleg érzem azt, mit is jelent a két csapat meccse. Játékosok, személyzet, média – mindenki ezzel foglalkozik körülöttem – emelte ki a mérkőzés jelentőségét McStay az újpesti sajtóbeszélgetésen, majd egy egészen friss történetet is elmesélt: A szakember szerint egyre inkább összecsiszolódnak a csapattal, a hétvégén pedig fejben nagyon rendben kell lenni. A trénert az ellenfélről, a Fradi szakmai stábjának brit tagjairól is kérdezték. McStay hozzátette, úgy érzi, csapata jó úton jár, de fáj neki a Pápa és a Paks elleni botlás is. Kiemelte, hogy számára feltűnt, milyen minimális különbségek vannak a csapatok között, ezért is ilyen sűrű a mezőny. A skót edző elmondta, nagyon sok DVD-t látott korábban a magyar bajnokságról, és úgy érzi, idén ősszel van előrelépés színvonalban, iramban azokhoz a meccsekhez képest.
Set as favorite
Bookmark
Email This
Hozzászólások (0)
![]() |





