Lapszemle: Magyar Nemzet
Írta: Magyar Nemzet    2010. január 03. vasárnap, 05:05    PDF Nyomtatás E-mail

A családok igenis járnak meccsre, számtalan kisgyermek található a stadionban, valamint gyönyörű hölgyek is szurkolnak a lelátón – kíván eloszlatni egy általános tévhitet az újpesti ultrák nevében Bokros László, az Ultra Viola Bulldogs Szurkolói Egyesület elnöke. A lilák – mint a legnagyobb múltra visszatekintő magyar futballklub – mindig komoly szurkolótáborral rendelkeztek, a lelátók népének történelme így az ősidőkbe vész, a modern, szervezett szurkolást 1992-től számíthatjuk. Bokros László elmondása szerint manapság az Újpest szurkolói között több csoport is megtalálható, csoporttól függően 20-80 fős létszámmal, de ő egyértelműen nem kívánja megkülönböztetni egyiket sem, hanem az összes lila szurkoló nevében beszél. A Megyeri úti stadion lelátóin egy-egy meccsen körülbelül háromszázan jelennek meg a szervezett ultraklubok tagjai, valamint az a sok-sok szimpatizáns, akik nem részesei a csoportoknak, hanem alkalmi drukkerként látogat ki a mérkőzésekre. Nagy szó, hogy ezt a háromszázas számot idegenben és odahaza is tartani tudják, azaz a tagság követi a csapatot egy debreceni vagy kaposvári mérkőzésre is. „Ciprusra edzőmeccsre valószínűleg senki sem menne ki, azonban egy ciprusi előselejtezőre vélhetően a csoportokból mindenki” – mutat rá az elkötelezettségre Bokros. Ehhez az Újpest FC semmivel sem járul hozzá, sem jegyeket nem adnak, sem kedvezményes utazáshoz sem járulnak hozzá, de a lila ultrák ezt nem is igen bánják. Bokros szerint az utazásokat maguk szervezik, semmiben nem szorulnak rá a klub támogatására, amellyel egyébként egymás munkáját segítve végzik a dolgukat, függetlenségüket így maximálisan megőrizve.

ultras_6_2

Mint elmondta, a szóban forgó szurkolók egy része nevezhető ultrának, másokra ráillik a huligán elnevezés. Ők azok, akik az öklükkel is bizonyítani kívánják csapatuk elsőségét, s mindenki számára nyilvánvalóvá teszik, nem fognak meghátrálni a harc elől. Bokros László azonban más oldalról kívánja ezt megvilágítani. „Nem elsősorban az erőszak, hanem a rivalizálás a jellemző. A dolog lényege a csapatnak nyújtott feltétlen támogatás és segítség” – világít rá a szurkolói egyesület elnöke, utalva a kialakult sztereotípiára a balhés ultrákról. Akik szerinte cseppet sem űzik el a lelátókról azokat, akik ki akarnának látogatni, az alacsony nézőszámok inkább annak a rovására írhatóak, hogy hiányzik a valódi nézőcsalogató, a kiegyensúlyozottan jó színvonalú futball. „Ez a sztereotip válasz a családokat elűző ultrákról miatt biztosan megnyugtatja a társadalom agymosott részét, ám ők amúgy sem járnának meccsre, így legalább van mire fogniuk” – fakad ki Bokros László. Hozzáteszi, az is egyértelmű, miért fogják olyan sokan erre a távolmaradást, és eszükbe sem jut szurkolni egy-egy csapatnak. „Az emberek nagy részénél hiányzik a kötődés, a lokálpatriotizmus, a társadalomban tapasztalható értékválság pedig tovább atomizálta a már meglévő szétesettséget” – véli a lilák főszurkolója. Vajon az ultrák képviselik azt a mintát, amelyről példát lehetne és kellene venni? Bokros László szerint igen. „Mivel a világ lassacskán nem több a puszta szórakoztatásnál miközben atomjaira hullik, léteznek emberek, akik egészen máshogyan gondolkodnak, máshogyan élnek. Ugyan egy teljesen romlott társadalomban élünk, mégis példa lehet az a szemlélet, amely nem választ hetente új ideálokat, nem nyal hetente más segget, és nem keres újabb és újabb fogódzókat, hogy saját semmilyenségét eltakarja” – magyarázza az újpesti szurkolók álláspontját Bokros, majd elgondolkozva hozzáteszi: „Az ultra közérthető szintre levetítve talán abban más, hogy az agyát meri is használni, és hűséges ahhoz, akit, vagy amit szeret. Éppen ellentétben a buta és együgyű világfalu-lakókkal” – szögezi le.

A Bulldogs elnöke nem kertel, mikor kijelenti, cseppet sem befolyásolja tevékenységüket, hogy szüksége van-e rájuk a társadalomnak vagy akár az Újpestnek, lényeg, hogy ők úgy érzik, segítik a csapatot. Az említett ősidőkben, a száz évvel ezelőtti bajnokikon is létezett már az ultrák szellemisége Bokros szerint, afelől pedig nincs kétsége, hogy ez száz év múlva is így lesz. Akik érdekből gyűlölik őket, azok pedig általában pár év alatt eltűnnek, mondja a lilák képviselője. Az említett gondolatiságot magyarázva rámutat, a társadalomnak szerinte  szüksége van olyan pontokra, ahol a hierarchia nem azon múlik, hogy kinek mennyire van tele a zsebe, hanem azon, hogy hosszú évek-évtizedek alatt mit tesz le az asztalra. „A lelátón egy kőműves magasabb szintre érhet, mint egy milliárdos” – mutat rá az összefüggésre Bokros László, majd hozzáteszi: „Az ultrák őszintébb, emberibb világban élnek”.

Az Újpest sem lóg ki a többi klub támogatói sorából politikai szempontból, körükben is túlnyomó részt jobboldali gondolkodásúak találhatóak, de Bokros nem tartja a jellemzőnek a szélsőséges gondolkodást magukra. „A szélsőség inkább az Újpesttel kapcsolatos érzelmeinkre jellemző” – mondja, hozzátéve, a politikai irányultság sem klubfüggő, hanem a jelenkori társadalmi jellegzetességek vezetik ennek az irányvonalnak a támogatására az ultrákat. A magyarság megvallását az újpestiek nagyon fontosnak tartják, így a lilák közül is nagyon sokan ott voltak Dunaszerdahelyen a felvidéki magyar csapat és a pozsonyi Slovan Bratislava hírhedt mérkőzésén. Az akkor indult együttműködés a számtalan kisebb-nagyobb szurkolói csoport között Bokros szerint ma is él, sőt neve is van, ez az Összmagyar Szurkolói Szövetség, és annak egyik szóvivője épp az újpesti „buldogok” elnöke. A csoport a tragikus felvidéki esemény óta hiába próbálja elérni, hogy vizsgálják ki a történteket, kérésüknek nem tettek eleget.

Írta: Sitkei Levente, Balogh Roland. A teljes cikk, 3 másik tábor véleményével: http://www.mno.hu:80/portal/685622

 

Hozzászólások (8)Add Comment
kuku
2010 január 12,
...

köszönöm! smilies/smiley.gif

Viola Kaos
2010 január 12,
...

már ott a link az írás végén a teljes cikkhez, csak nem egy hét, hanem 10 nap múva tették fel, üdv

kuku
2010 január 11,
...

kerestem a teljes cikket, de nem találom. legyek még türelemmel? smilies/wink.gif

rebel
2010 január 04,
...

Ha valakinek túl alacsony a vérnyomása, az elolvashatja ezt a cikket a bértollnok tótawétől:
http://w.blog.hu/2010/01/04/probalj_meg_lazitani_1

dr danko
2010 január 04,
...

"A csoport a tragikus felvidéki esemény óta hiába próbálja elérni, hogy vizsgálják ki a történteket, kérésüknek nem tettek eleget."
erre azt hiszem még várhatunk egy darabig...
megkérdeztem anno a témáról egy szlovák srácot, aki történetesen az FSF (Nemzetközi Szurkolói Szövetség) tagja, és elismerte a rendőri beavatkozás megalapozatlanságát és brutalitását, lásd itt (angolul): http://sportization.blogspot.c...sony.html.
bármilyen kivizsgálást szlovák hatóság vagy kormány részéről szerintem nem igazán várhatunk, sajnos az EU sem kényszerítheti őket erre. de persze ne legyen igazam...

barátságosjani
2010 január 03,
...

Köszi Geri,akkor várok türelemmel.

Viola Kaos
2010 január 03,
...

Szia, direkt link az mno-hu-n csak a megjelenés után 1 héttel lesz, az Újpesti rész is csak azért van meg nekünk, mert azt az 1885.hu szerkesztősége koordinálta le az újsággal. üdv

barátságosjani
2010 január 03,
...

Nangyon tetszik!Nincsen egy direkt linketek,hogy az egészet elolvassam.Kerestem ,de nem találtam sehol.Köszi Jani

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy
Módosítás: ( 2012. március 12. hétfő, 20:08 )